Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bélyegre nyomták a miniszterelnököt

A Széll Kálmán Emlékév alkalmából a Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeget bocsátott ki. A bélyegképen Halász-Hradil Elemér olajfestményének részlete alapján Széll Kálmán (1843-1915) portréja található. A bélyeget és a borítékot Elekes Attila tervezőművész munkája alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. gyártotta 200.000 példányban. 

1843. június 8-án, a vas megyei Gasztonyban született Széll Kálmán magyar politikus, a dualizmus korának  pénzügyminisztere és miniszterelnöke. Politikai pályáját apjától örökölte, aki Vas megyében az alispáni, majd főispáni tisztet is betöltötte, emellett pedig országgyűlési képviselő is volt. Iskoláit Szombathelyen és Sopronban kezdte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett jogi tanulmányokat, diplomáját 1866-ban vette át.

Deák Ferenc tanácsára pénzügyi tanulmányokba kezdett, és hamarosan az ország legelismertebb pénzügyi szaktekintélyévé vált. 1875 márciusában a Szabadelvű Párt színeiben pénzügyminiszter lett, majd Tisza Kálmán kormányában töltötte be ezt a posztot, melynek legnagyobb sikerét a bankjegykibocsátást végző Osztrák-Magyar Bank létrehozása jelentette.

Miután a berlini kongresszus értelmében a Monarchia megszállta Boszniát, Széll Kálmán 1878 októberében távozott pozíciójából, és főleg a gazdasági és a kulturális szférában tevékenykedett, többek között a Dunántúli Közmívelődési Egyesület elnöki tisztét is betöltötte. Az 1897-ben kirobbanó politikai válság miatt tért vissza a politikai életbe, miután Bánffy Dezső miniszterelnök és az ellenzék között elmérgesedett a viszony. Ferenc József Széll Kálmánt bízta meg a krízis megoldásával, amit 1899. február 26-ai miniszterelnöki kinevezése után – a „törvény, jog, igazság” hármas jelszavával – sikeresen végre is hajtott. A kormányfői és belügyminiszteri feladatokat egyszerre ellátó Széll Kálmán négyéves ciklusa alatt rendezte Fiume belső helyzetét, rendelkezés született az alsóbb közigazgatási szintek vezetőinek képzéséről, illetve a képviselők összeférhetetlenségéről is. A magyar miniszterelnök sikerét hozták az 1902-es tárgyalások is, melyek végén, december 31-én a Koerber-kormánnyal újabb gazdasági kiegyezést hozott tető alá. (Forrás: rubicon.hu; szka.hu)

A Magyar Posta szintén október elsején jelentette meg az Országház Vadász- és Delegációs terméről készült kisívét. Erről itt találsz értékes információkat.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.