Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Beváltotta az új tenyészhím a hozzá fűzött reményeket

Két indiai antilop borjú is született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Természetesen két különböző anyától, Bambitól és Bodzától, hiszen a legtöbb antilop ellésenként csak egyetlen utódot szokott a világra hozni. Bodzának a mostani az első borja, Bambinak azonban már a kilencedik. A gyermekáldás egyben az is jelenti, hogy Enzo, a tavaly érkezett új hím beváltotta a hozzá fűzött reményeket - tájékoztatott Hanga Zoltán, az intézet szóvivője.

Ismét gyermekáldás volt a Fővárosi Állat- és Növénykertben lakó indiai antilopoknál. Ilyesmire ugyan az elmúlt években többször is volt példa, először fordul elő azonban az, hogy egy időben két jövevény is cseperedik náluk. A két borjú természetesen két különböző anyától született, hiszen a legtöbb antilopfaj esetében a nőstények szinte mindig csak egy utódot hoznak világra ellésenként. A két anyaállat közül Bodza július 10-én, Bambi pedig 15-én adott életet a maga borjának.

Az egyik bébi, Kép: Bagosi Zoltán

Amikor az Állatkert több évtizedes szünet után 2009-ben ismét belevágott az indiai antilopok tartásába, egy tenyészpárral indult az állomány. Bambi és Bambino frigyéből az évek során összesen nyolc borjú született, s bár kettő közülük sajnos életképtelennek bizonyult, ötöt (a 2011 májusában született Bambinát, a 2012 szeptemberében született Berkenyét, a 2013 májusában született Bangitát, a 2013 novemberében született Bodzát és a 2014 júniusában született Babonát) az anyaállat sikeresen felnevelt, egyről (a 2015 januárjában született Boldizsárról) pedig az állatgondozók gondoskodtak, mesterségesevelték, cumisövegből etették. A felcseperedett állatok egy része más állatkertekbe került, két itt született nőstény (Bodza és Babona) pedig továbbra is Budapesten látható. Időközben azonban Bambinót ki kellett cserélni egy másik tenyészhímre, még azelőtt, hogy a lányai elérnék a szaporodóképes kort. Ezért – a rokontenyésztés elkerülése érdekében – Bambino tavaly szeptemberben a Miskolci Állatkertbe került, s onnan helyette egy Enzo nevű új hím érkezett Budapestre. Enzo érkezésekor Bambi már vemhes volt az előző hímtől, ám a januárra megszületett apróságot az új hím nem fogadta épp kitörő örömmel. Ezért is kellett végül mesterségesen felnevelni.

A most született két borjúnak már az új hím, Enzo az apja, ezért elmondható, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ráadásul most már nem egy tenyészpárja van az Állatkertnek, hanem a csapat vezérhímje egy egész háremet birtokol, amelyben Bambin és Bodzán kívül egy Babona nevet viselő harmadik nőstény is van: ez az állat azonban még nem érte el az ivarérettséget. Az elkövetkező években tehát még az is előfordulhat, hogy nem egy vagy kettő, hanem három közel egy idős borjú cseperedik majd az indiai antilopoknál.

Bambi, az idős nőstény, aki immár kilencedszerre lett anya, az ellések gyakorisága alapján különösen szaporának mondható. Az utolsó öt ellés mindegyike a megelőző ellés után hat és fél hónappal (sőt, a mostani esetben kicsit ennél is kevesebbel) történt. Ha figyelembe vesszük, hogy maga a vemhesség ennél a fajnál 5-6 hónapot vesz igénybe, és az ellések után kell pár hét, hogy az állatok méhe visszahúsódjon a nyugalmi állapotba, akkor világos, hogy Bambi legutóbbi ellései között az élettanilag lehetséges legrövidebb idő telt el!

A néhány héttel ezelőtt született két borjú egyébként még nem kapott nevet, bár a fiatalabbikról, Bambi utódjáról azt már sikerült megállapítani, hogy kislány. A gondozók E betűvel kezdődő neveken gondolkodnak, annak ellenére, hogy az állatkertekben elterjedt egyik névadási hagyomány szerint az anyaállat nevének kezdőbetűje a mérvadó. Ám mivel a csapatban élő felnőtt nőstények egymással rokonságban állnak (anya és két lánya), s ennek megfelelően mindegyikük neve B betűs, ésszerűnek látszik megkülönböztetésként az új hímtől, Enzótól született borjaknak E betűs nevet adni.

Figyelj! Most születtem!, Kép: Bagosi Zoltán

Az indiai antilop (Antilope cervicapra) magyarul kecskeantilop néven is ismeretes. Nemcsak Indiában, hanem Dél-Ázsia más területein, például Nepálban is előfordul. A Himalája lábától egészen a Hindusztáni-félsziget legdélebbi fokáig, kelet-nyugati irányban pedig Asszámtól Pandzsábig egyaránt őshonosnak számít. Ez azt is jelenti, hogy különféle éghajlati körülmények közt is megállja a helyét. Természetes élőhelyén kívül viszonylag jelentős mesterségesen betelepített állományaik élnek az USA, illetve Argentína területén is. Az antilopok körében aránylag kisebb termetű fajnak számít, a kifejlett állatok testtömege 25-40 kg között mozog. A nőstények és a fiatal állatok világosbarna színűek, a domináns hímek viszont csokoládébarnák, és méretes, kissé pödrött szarvakat is viselnek. A fiatalok másfél éves koruk után érik el az ivarérettséget, élettartamuk pedig akár 10-15 év is lehet. Élőhelyének csökkenése, illetve a vadászat miatt fenyegetettségének mértékét veszélyeztetettség közelinek minősíti a Nemzetközi Természetvédelmi Unió.

Az antilopoknál a nőstény állatokat tehénnek, a hímeket bikának, a fiatalokat pedig borjúnak szokás nevezni. A viszonylag kisebb testű fajok esetében azonban nem ritka az sem, hogy a hímeket inkább bakoknak, az utódokat pedig gidának nevezik. Az indiai antilop esetében tehát mindkét megoldás helyénvaló.

Pörgős sünközélet
Nagy-Britannia sünjeinek egyharmada kipusztult az elmúlt 10 évben. Most országos kampányt indítottak, hogy felmérjék, merre laknak még a tüskés hátúak. Bővebben itt olvashatsz minderről!

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.