Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Biblia: nemcsak szent, de egészséges is!

Sokan úgy vannak vele, mint hajdanában a marxizmus-leninizmus műveivel. Elolvassák a kötelező olvasmányt, de nem mélyülnek el benne. Így bizonyára sokaknak újdonság, hogy Mózes törvényei mennyire részletekbe menően foglalkoztak a korabeli emberek egészségével, sokszor ma már különösnek ható precizitással.

Érdemes tudnunk, hogy a Biblia könyvei nagyon pontosan szabályozták, milyen állat húsát szabad elfogyasztani, s milyenét nem. Az általános szabály: "Valamely állatnak hasadt a körme és a körme hasadása kettős és kérőt rág (kérődzik) azt megegyétek. Meg ne egyétek melyek csak kérőt rágnak, vagy csak meghasadt a körmük." Így például tilalmazták a tevehús fogyasztását, mert a teve ugyan kérődző, de nem hasított körmű. Ugyancsak tiltott volt a disznóhús fogyasztása, hiszen a sertés ugyan hasított körmű, de nem kérődzik. (Érdekes, hogy Mózes törvényei a nyulat kérődzőként említik, s fogyasztását tiltják, noha valójában a nyúl nem ilyen állat.) Fogyasztható viszont a birka, a marha, a kecske, a szarvas húsa. Praktikus, hogy az utolsó kivételével csupa olyan állat, amely - ellentétben például a sertéssel - egy nomád táborral együtt vonulhatott vándorlásaiban.

A vízben élő állatok közül a mózesi törvények alapján megehetők, amelyeknek szárnya vagy héja (ma úgy mondjuk: uszonya vagy pikkelye) van. Amelyeknek nincs, tilosak. A szárnyas állatok közül tiltott a keselyű, az ölyv, a kánya, a sas és a héja, továbbá a holló, a strucc, a bagoly, a kakukk, a karvaly, a hattyú és az éjjeli varjú. Tiltott minden olyan állat húsa, amely a tenyerén jár, és amelyik a földön "tsúszmász". Ezzel a majom és a kígyók húsának fogyasztását zárták ki. Megengedett szárnyasok a tyúk-, a pulyka-, a liba-, a kacsa- és a galambfélék.

A sivatagi népek sokszor rákényszerültek a sáskafélék megevésére is. Ezt a Biblia úgy szentesíti, hogy a négy lábon járó szárnyas állatok közül azokat lehet megenni, amelyeknek "hosszú lábaik vannak a szökdétselésre". A földön mászók közül tisztátalanok: menyét, egér, béka, kaméleon, sündisznó, gyík, csiga, vakondok.

A szabályozás többnyire a romlandó vagy gusztustalan húsokat tiltja, bár ez nem minden esetben egyértelmű. Például a sertések húsa gyakran fertőzött férgekkel, különféle élősködőkkel, amelyek emberre is veszélyesek. Akkoriban nem mindenütt tartották meg, hogy erősen hőkezelni kell a húst, inkább tiltották fogyasztását. A kígyót - a bűnbeesés miatt - egyébként is megvetendő állatnak tartotta a Biblia, s természetes, hogy ilyennek a húsát sem javasolták fogyasztásra. A szabályok egészségügyi jellegét erősíti, hogy a törvények kimondták: a tisztátalan állatok megfertőzik az edényt és azt a vizet is, amelybe beleesnek.

Az egészségre ártalmas ételek fogyasztását a vallási törvények akkor is tiltják, ha azok nem tiltott állatból valók. Ezeket az ételeket azon az alapon tilalmazzák, hogy az egészséget veszélyeztető dolgok kategóriájába tartoznak.

Más egészségügyi szabályozást is olvashatunk a Bibliában. A hadi tábori szállásra vonatkozó törvények is megkövetelik a tisztaságot. A sok összezárt embert járványveszéllyel fenyegette volna a higiéna hiányossága. Ezért tiltották, hogy a harcosok a táboron belül végezzék kis- és nagydolgukat. De nemcsak tilalmat, hanem módszert is adott a hogyanra Mózes V. Könyvében: "És a táboron kívül valami helyed legyen néked, és oda kimenj szükséget tenni. És legyen neked ásótskád a te fegyvered mellett, és amikor le akarsz ülni, azzal áss vermet: és felkelvén befedjed, ami tőled elment."

Más helyeken is található utalás a korabeli higiéniai viszonyokra. A Királyok Könyvében három történet is arról szól, hogy hőse valamilyen bűnt követett el, amelyet az Úr javainak lerombolásával is büntetett. Jéroboám, Baása és Ákháb is megérdemelte halálát és házuk lerombolását. A Királyok Könyve így érzékelteti a teljes pusztítást: "Annak okáért íme én veszedelmet hozok Jéroboámnak (Baása és Ákháb is így járt) a házára és kiirtom Jéroboámnak még a falra hugyozóját is és kihányom a Jéroboám háza maradékait mígnem vége lészen."

Ezek szerint egy jobb házban már a próféták korában is működött a falra szerelt piszoár. Igaz, házon (és városon) kívül, a táborban még csak az "ásótska" dívott.

Forrás: www.ujszo.com


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.