Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Biológiai daganatkezelés

Ma hazánkban a daganatos betegségek a második leggyakoribb haláloknak számítanak. Az egészségügyi költségvetés jelentős részét a rákos betegek kezelése és gondozása emészti fel - sajnos csekély eredménnyel -, a megelőzés pedig kevés hangsúlyt kap. Minden rákos megbetegedés kezelésénél döntő fontosságú, hogy lesz-e visszaesés és áttétképződés más szervekben. A legtöbb tumoros beteg sajnos még ma is a metasztázis (áttétek) kialakulása miatt hal meg.

Időben kell elkezdeni!

Ma a klinikákon használt gyógyszerek közt kevés igazán hatékony profilaktikus (megelőző) gyógyszer van. A megelőzés ezért elsősorban a szűrővizsgálatokban merül ki. Ha ekkor valamilyen eltérést észlelnek, a betegség legtöbbször annyira előrehaladott, hogy a terápiás lehetőségek már csak igen korlátozottak. A cél az lenne, hogy a műtétek során elsodródó daganatsejtek megtelepedését és burjánzását kiküszöböljük, illetve amennyire csak lehet, csökkentsük. Erre legnagyobb esély közvetlenül a műtétet követő időszakban van. Az elszóródó sejtek száma ilyenkor valószínűleg nem haladja meg lényegesen azon elfajult sejtek tömegét, melyek egy egészséges emberben nap mint nap keletkeznek, amit a szervezet normális körülmények közt képes ártalmatlanná tenni. Ehhez persze többek közt ép immunrendszerre (ellenállóképesség) van szükség, ez azonban a daganatos betegeknél blokkolt, vagy legalábbis nagyon legyengült. Így hiába távolítottuk el a daganatos masszát, ettől a szervezet működése még nem áll vissza eredeti állapotába. A daganatok újraképződésének megelőzése tehát elsősorban az immunrendszer, az anyagcsere és a lelki folyamatok egyensúlyának helyrebillentését kell, hogy célozza.

Támogatni kell az immunrendszert!

A kutatási eredmények alapján idősebb korban (amikor a leggyakoribb a daganatképződés) nem is annyira a kimutatható immunsejtek száma, hanem sokkal inkább azok aktivitása csökken. Számos tudományos elmélet, klinikai kutatás igazolta, hogy az ún. "immunmodulátorok" - pl. fagyöngy-készítmények, szervkivonatok, vitaminok, növényi enzimek stb. - képesek az említett sejtek aktivitását optimalizálni.

Hogy az immunrendszer teljes mértékben működőképes legyen, ki kell küszöbölni más zavaró tényezőket is - a rizikófaktorokat (dohányzás, alkohol), a krónikus gyulladásos gócokat és más, a szervezetet feleslegesen terhelő vegyi anyagokat is. Ezen kívül forszírozni kell minden, az ellenálló képességet erősítő folyamatot, többek közt a helyes táplálkozást és a lelki egyensúly helyreállítását.

Komplexen kell kezelni!

Az alábbi táblázatban szereplő eljárások nemcsak a daganatképződés megakadályozásában, hanem a citosztatikus és sugárterápiás kezelések mellékhatásainak csökkentésében, illetve az általános állapot és az életkilátások jelentős fokú javításában is szerepet játszanak. Tekintve, hogy a daganat keletkezése multifaktoriális (soktényezős), a gyógyításnak is sokoldalúnak kell lennie, és az egész embert - nemcsak a beteg szervet - kell megcéloznia. Az egyes módszerek, ahogy a szervezet minden sejtje, szerve is, kölcsönhatásban vannak egymással. Ezért feltétlen fontos, hogy hozzáértő szakember irányításával használjuk őket, hiszen az immunrendszert nemcsak aktiválni, de túlhajtani és kimeríteni is lehet! Kontrollálatlanul ne használjunk, szedjünk mindent egyszerre!

Az immuntréninget jól kiegészítik még: a Kneipp-kúra, a légző gyakorlatok, a mozgás, a relaxációs gyakorlatok és nem utolsó sorban a rendezett életvitel, valamint a kielégítő alvás.

Fontos szabály, hogy az enyhe ingerek támogatják, a túl erősek blokkolhatják az immunrendszert. A beteg aktív közreműködése pedig a gyógyulás elengedhetetlen feltétele.

A következő gyógymódokkal a betegek életkilátásai és életminősége jelentős mértékben befolyásolható.

 

 

Okok, rizikófaktorok Önsegítés,megelőzés Orvosi segítség
tartós és extrém stressz depressziógyász, bánatkilátástalan élethelyzetekmegoldatlan lelki terhek

nagy veszteségek (válás, elhunyt hozzátartozók, munka, pénz…)

szorongás,

családi konfliktusok, komoly egzisztenciális problémák

- az életcélok felülbírálata- egyéni-és csoportterápia- relaxáció- meditáció

- Ima

- vizulalizációs módszerek

- masszázsok, illóolajos fürdők

- önismeretfejlesztő könyvek

 

 

- Autogén tréning- Jóga, meditáció- Simonton-tréning- Önismereti csoportok

- Kineziológia

- Családállítás

- Pszichodráma,

- Szomatodráma

- Belső utazás

- Rebirthing

 

helytelen táplálkozásvitaminhiány,bélbaktériumflóra-károsodás - teljes értékű táplálkozás- salaktalanító, tisztító kúrák- antibiotikumok, szteroidok  korlátozott használata- élőflórás joghurt, kefir fogy. - immunerősítő növények(izlandi zuzmó, sédkenderfű, citromfű, orbáncfű, kőhárskamilla, körömvirág, bíborkasvirág)- vitaminok, nyomelemek

- bélflóra helyreállítása

kártékony anyagokdohányzássugárzás - kivédés, természetes élelmi-szerek fogyasztása- leszokás- béta-karotin, C-, E-vitamin - méregtelenítés(böjtkúra, kolon-hidroterápia)- májvédelem
kisiklott anyagcserekeringési zavarokhormonális zavaroklabilis vegetatív idegrendszer - teljes értékű táplálkozás- rendszeres böjtnapok, -kúrák- rendszeres mozgás, jóga- Kneipp-kúra

- szauna

- diéták(pl. Gerson-diéta),- léböjtkúrák- gyógytorna, gerinctorna- oxigénterápia (H.O.T.)

- nyirokdrenázs

ellenállóképesség csökkenése - immuntréning: szauna hetente, váltott zuhany naponta- rendszeres életvitel- elegendő pihenés, alvás - fagyöngy- enzimek- szervkivonatok- macskakarom

- bíbor kasvirág

- cápaporc, cápamájolaj

- zöldtea kapszula

- flavonoidokat tartalmazó szerek

- vitaminok (A-,C-,E-,Q10) – infúzióban is

- omega-3, 6 zsírsavak

- zöldárpa, búzacsíra

- shii-take gomba

- Lapacho tea

- céklalé, Breuss-lé

- cytokinek (Interferon)

- oxigén-, ózonterápia

- sajátvér-terápia

- izzasztó pakolások

- hipertermia

 

öröklött hajlam önmegfigyeléséletmód változtatás Rendszeres szűrővizsgálatok (labor, UH, CT, izotóp, RTG)

 

szerző: Dr. Balaicza Erika

Belgyógyász főorvos

www.balaicza.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.