Életforma.hu

ÉLET-MÓD

BorÁszok, Királyok és Trónkövetelők a Várban!

Felkeresheti kedvenc pincészetét, idén végre megkóstolhatja azt a bort, amire tavaly már nem jutott ereje, vagy ideje és felfedezhet új borászokat.

Szeptember 11 és 14. között a borÁszok, Királyok és Trónkövetelők ugyanis újra elfoglalják a Budai Várat. A sztár borászok azért vannak ott, mert a hírnév kötelez, a királyok azért, mert a "jó bornak is kell a cégér", a trónkövetelők pedig szeretnének mielőbb királyok és ászok lenni. S, hogy ki miért az, s mivé lesz, azt mi, a fogyasztók döntjük el elsősorban.

A 17. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál azonban - túlzás nélkül állítható - olyan óriási seregszemlévé nőtte ki magát, ami már-már áttekinthetetlen, végig kóstolni pedig végképp lehetetlenség.

Igencsak tanácsos hát megtervezni látogatásunkat, sőt - ha mélyebb ismereteket szeretnénk szerezni - érdemes többször elzarándokolni a standokhoz. Íme néhány tipp:

1.) Ha csak egy alkalommal tudunk elmenni, próbáljuk betartani egy kóstolási sorrendet. Azaz kezdjük a pezsgővel, folytassuk a fehérborral, majd a rosékkal, vörösökkel és a végén a kései szüretelésű borokkal és az aszúkkal zárjuk a sort. Ne hagyjuk magunkat útközben elcsábítani, mert ha keverjük a fajtákat, nemcsak hamarabb száll a fejünkbe, hanem az ízlelő bimbóink is eltompulnak. Tartsunk az egyes fajták között egy kis pihenőt, együnk valamit, és ne felejtsünk el "hígítót", azaz ásványvizet is inni! Segít az alkohol lebomlása során keletkező belső hő és az ezzel együtt jelentkező "kiszáradás" érzés leküzdésében.

2.) Ha módunk van több alkalommal egy-egy körutat tenni, akkor javaslom, a különböző fajtákat tegyék külön-külön alkalomra, vagy legalábbis egy-egy alkalommal domináljon az egyik, vagy másik fajta.

3.) Bőséges információt találhatunk a neten a résztvevő pincészetekről és boraikról. Készítsünk tehát "útvonal tervet". Teljes mértékben valószínűleg nem sikerül betartani, de legalább van valami a kezünkben, ami orientál bennünket, és "jó kifogás sose rossz" alapon segít bennünket abban, hogy elhárítsunk egy-egy kínálást.

4.) Ha komolyan akarunk ismerkedni borokkal, és borászokkal, vigyünk magunkkal papírt és tollat, és készítsünk jegyzeteket! 8-10-12 bor megkóstolása után bizony már nem mindenki emlékszik arra, mit is kóstolt az elején - csak arra, hogy finom volt. Érdemes tehát felfirkantani, mi is volt az, ami igazán ízlett.

Jó kalandozást kívánok mindenkinek a 22 borvidéken - a Budai Várban!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.