Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Born In Auschwitz

Öt éven keresztül forgatta az On The Spot stábja ezt a megrázó filmet, amit ma este, a holokauszt világnapján mutatnak be.

Öt évnyi munka után debütál a Spektrumon Cseke Eszter és S. Takács András, azaz az On The Spot párosának egészestés dokumentumfilmje, a Born In Auschwitz. 

A főszereplők Fotó: jewishwinnipeg.org

A film főszereplője, Angéla 1944 decemberében, néhány nappal karácsony előtt született az auschwitzi haláltáborban, egy kilóval. Mivel a zsidó újszülöttekre vagy a gázkamra, vagy a hírhedt Dr. Joseph Mengele halálos kísérletei vártak, a kisbabát édesanyjának öt hétig kellett rejtegetnie a nácik elől a barakkban, míg fel nem szabadították a tábort 1945. január 27-én.

A csodával határos történetet, amely a film kiindulópontja, archív felvételekkel és különleges animációval keltette életre az On the Spot kreatív csapata. Az animációs stábbal arra tettek kísérletet, hogy a film elején a magzat szemszögéből mutassák meg, milyen hatásokat érzékelhetett Auschwitzból egy születendő baba az édesanyja hasában.

https://www.youtube.com/watch?v=5sz_YbXUBnk&feature=youtu.be

A film azonban a trauma öröklődésének kérdését is feszegeti: a film másik főszereplője Angéla lánya, Kati, aki megpróbálja megállítani a háromgenerációs traumát, amely egész gyerekkorára rányomta bélyegét.

A Kanadában élő anyával és lányával öt éven át öt országban forgattak a filmesek. Több mint negyven év után visszatértek velük szülőhazájukba, Magyarországra, elutaztak Németországba, Izraelbe és Lengyelországba, ahol Ferenc pápa is fogadta őket, miután történelmi látogatást tett Auschwitzban.

A filmet egész Európában szinte egyidőben mutatják be. A Spektrum Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban, míg Németországban, Ausztriában, Svájcban és Franciaországban a legrangosabb európai köztelevízión, az ARTE-n debütált a film január közepén.

A film plakátja

A legnagyobb francia kulturális hetilap és tv-újság, a több mint félmillió példányban megjelenő Telerama lebilincselőnek nevezte az On the Spot első egészestés dokumentumfilmjét, míg a német közszolgálati rádió, a WDR szerint „a Born in Auschwitz egy olyan film, ami a bőröd alá mászik”. A Spiegel is recenziót közölt a filmről, a német lap kritikusa szerint „Cseke Eszter és S. Takács András nagy érzékenységgel, ugyanakkor megalkuvás nélkül közelítik meg anya és lánya bonyolult, traumától és sebektől terhelt kapcsolatát.”

A film szerepel a BIDF (Budapesti International Documentray Festival) versenyprogramjában is.

S. Takács András azt is elmondta, hogy alkotásukat beválogatták a legrégebbi zsidó filmfesztivál, a 40. San Francisco Jewish Film Fest programjába is. A fesztivált idén ugyan eltörölte a Covid, de a több ezer beküldött film közül ezt a dokut választották a szervezők arra, hogy külön vetítéssel emlékezzenek meg a haláltábor felszabadításának évfordulójáról.

A Born In Auschwitz dokumentumfilmet ma este, 22 órakor mutatja be a Spektrum - eredeti nyelven, magyar felirattal, megszakítás nélkül.

 

Forrás: Kreatív

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.