Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Botrányos! Ganxstáék szétröhögték a Liptai show-t!

Hősies vállalkozás volt egy műsorba összehozni Döglégy Zolit, Pákót és Kelemen Annát. A rapper-rocker meg is adta az alaphangulatot, amikor korábbi kijelentését felidézve, ösztönösen summázta véleményét a két "sztárról": "Pákót és Annát csak bele kellene lökni a Dunába!"

Ezek után izgatottan vártam a botrányos és véres találkozást. Előtte azonban Claudiát, és önmagát is hergelte a kezdetben humoros rapper, majd egyre inkább bedurvult poénjaival is, amire a műsorvezető abszolút vevő volt.(sajnos) Az "ifjú" családapa ugyanis meg nem hazudtolva magát, adta a rocker imigenek megfelelő kőkemény és vulgáris formáját. (Pedig halványan felderengett egy -egy elszólásában az odaadó családapa büszkesége is. De csak éppen pillanatokra...)

Aztán megjelent a "didikirály", hogy végre megküzdjön a Dunába dobálózó kihívójával.

Fekete bőre csak úgy virított a hófehér tollas toalettjében, amiben inkább egy jól lesült albino struccnak látszott, mintsem fehér kecskének, ahogyan azt ő gondolta.( Az biztos, hogy hamarosan felkeresem a stylistját!)

Miután kezet rázott egymással a két bulvárhős, akkor már tudtam, itt ma vér nem fog folyni. Ehelyett azonban adok-kapok, időnként gusztustalanul röhejes beszólások, és egymás "vicces" kritizálása zúdult a nézőkre.

El kell ismerni, csak úgy, mint a zenében, ebben is Zoli volt a rutinosabb és tehetségesebb. Fekete Pákó szerint, csupán a féltékenység beszél az "ellenfeléből", merthogy az országban ő a népszerűbb.

"Ki adott a kezedbe mikrofont?" - a hangos Gangsta sóhajra azonnal megfelelt a művész, és pályafutását röviden summázva, elárulta sikerének titkát is:

"Nem csinálok mást, mint (kissé érthetetlenül) magyarul felénekelek amit tudok, és rázom a seggemet. Ilyen egyszerú... Meg csokit osztogatok a szórakozóhelyeken."

(Na, én meg napi 12-ben nyomom az íróasztalnál - jegyeztem meg keserűen magamnak, és el is döntöttem, a receptet én is kipróbálom...Ha csak ennyi kell nálunk a karrierhez...?)

Azért megnyugodva vettem tudomásul, hogy Pákó is megkomolyodott, amióta "kormos lett a kemence" és megszületett a kis "didiherceg", Bence. Meg aztán az a  sokat emlegetett megcsalás se igaz, csupán egy rémálom volt: egy "álkolista bacikai csaj" zaklatása volt mindössze.(egy alkoholista kazincbarcikai csaj...ford. Gangsta)

Szóval, szent a béke, minden rendben a két családapa között, megint csak a bulvár fújta a lufit...

Ebbe az idilli nyugalomba érkezett meg Annácska fekete hollónak öltözve, akit féltő óvatossággal rögtön figyelmeztetett is Döglégy: "Vedd ki a segged alól a párnát, mert rohadt kemény!"

A mi Annácskánk a két bonvivántól azonban nemigen jutott szóhoz. De elbűvölően pillogtatta hosszú műszempilláit, a szokott módon csücsörítette feltuningolt száját, és azért kelletlenül megjegyezte, hogy a két fiú közül, a rapper jön be neki jobban. (Erre Pákó láthatóan kissé sértődötten meg is jegyezte:" Nekem se ideálisom az Anna!")

Az össznépi bohóckodásból közvetve azért mégiscsak kiderült, miért is taszítaná a Dunába Gangsta a másik kettőt. Ahogy bölcsen egyik "véletlen" elszólásában meg is fogalmazta: "Ezek a szarból építenek várat".

Ha meggondolom igaza is van... Nálunk már Dunát lehet rekeszteni a tehetségtelen, álhírekkel bulvárosított sztárocskákkal. Hát ezek kellenek nekünk?

Mégis csak meglökhetnéd őket, Zolee!- bíztatgattam magamban, miközben a rapper egyik nótájára ráztam a "seggemet", - Pákó-módra.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.