Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Brutális, életveszélyes játékok - vigyázat!

Be akarják tiltatni egyes német politikusok azokat a komputerjátékokat, amelyeknek a tartalma gyilkosságokhoz, erőszakhoz kapcsolódik.

Egy kisvárosban, Észak-Rajna Wesztfáliában tavaly világszerte figyelmet, megdöbbenést kiváltó dolgok történtek. Emsdetten város gimnáziumában egy tizennyolc éves volt diák állig felfegyverkezve lövöldözött, túszokat akart ejteni, a rendőri egységek közbelépése után pedig az épületben elbarikádozta magát, füstbombákkal támadt a rendőrökre. Legvégül - egyelőre homályos körülmények között - végzett önmagával. Öten súlyosan, több mint harmincan könnyebben megsebesültek. Tizenhat rendőr is van a sérültek között.

A virtuális valóság, az internet komoly szerepet játszott a valóságos drámában. A fiú gyilkos, internetes játékok rabja volt, sőt, mindazt, amit elkövetett, már előre jelezte saját internetes oldalán, amelyen önmagát fegyveres harcosként ábrázoló videókat és fényképeket is közzétett. Emellett olyan írásokat, amelyek arról szólnak, hogy mennyire gyűlöli környezetét, főként volt iskoláját, és kész ott gyilkolni is. Más kérdés, hogy egyelőre nem tudni, hogyan jutott hozzá egy egész fegyvertárhoz.

Országos vezetők és pszichológusok mondják ezek után, hogy be kell tiltani a gyilkos, komputeres játékokat. Mások szerint azonban a tiltással sokra nem lehet menni, a hétfőn történtek mögött egy sor más társadalmi és kizárólag egyéni probléma húzódik meg. A német társadalom mindenesetre megkezdte az eset kibeszélését, a tanulságok levonását.

Forrás: www.ujszo.com


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.