Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Búcsút mond régi „segítőtársának” Kovács Kati

Kovács Kati ragaszkodik a régi dolgokhoz, de idén kénytelen egy új dologba beletanulni.

Családja sosem feledkezik meg a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő  Kovács Kati születésnapjáról, azonban idén úgy alakult, hogy önmagát is megajándékozza. Az énekesnő a Duna műsorában elmesélte, új telefont vásárol magának, ezért kénytelen lesz megtanulni, hogyan működnek az okostelefonok. 

Kovács Kati (Fotok: Wikimedia és URBÁN TAMÁS - Fortepan)

Már több mint tíz év telt el azóta, hogy megjelentek az okostelefonok, amelyek legalább annyira átformálták az életünket, mint annak idején az autók. Használatukkal sok minden gyorsabbá és kényelmesebbé válhatott az életünkben, mára pedig már nemcsak az ifjabb, hanem az idősebb generáció is magabiztosan kezeli. Akadnak azonban még olyanok, akik ragaszkodnak a régi, nyomógombos készülékükhöz, ilyen a hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb alakja, Kovács Kati is. Egészen az idei születésnapjáig nem volt okostelefonja, azonban nemrég tönkrement, így újat kell vásárolnia, bármennyire is azt remélte, kimarad ebből.

Azt hiszem, körülbelül huszadjára ejtettem le múltkor a telefonomat. Ez egy hagyományos, nyomógombos telefon volt, amit tudtam kezelni. Nem akartam soha okos készüléket, mert teljesen kimaradtam ebből. A hároméves unokahúgom előrébb jár az informatikában, mint én. Kicsit szégyelltem volna, hogy ha mások azt látják, hogy nem boldogulok vele, ezért halogattam eddig

– vallotta meg az Almárium vendégeként Kovács Kati, aki nagyon ragaszkodott korábbi készülékéhez, hiszen hosszú évek óta volt segítőtársa a koncertszervezésben. A két műsorvezető, Radványi Dorottya és Banner Géza közösen biztatták arra, hogy ismerkedjen meg a különböző digitális „kütyükkel”, mert ezeket használva egy teljesen új világ nyílhat meg számára. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.

Ezt is olvasd el:


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.