Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Budapest az 5. ezen a ranglistán

Idén is Bangkok, London és Párizs áll azon a képzeletbeli dobogón ami a világ legnépszerűbb úti céljait hivatott ragsorolni. A Mastercard a külföldi látogatók száma és költései alapján állít össze évről évre - immár 10 esztendeje - egy listát. Bár Budapest nem került be a Top 10-be a látogatószám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján ötödik lett, megelőzve például Moszkvát és Berlint.

A Mastercard kutatása a világ 132 leglátogatottabb nagyvárosát rangsorolta a külföldi szállóvendégek létszáma és az utazók költései alapján. A frissen publikált jelentés előrejelzést is tartalmaz a látogatók és átutazók számának 2017. évi növekedésére vonatkozóan, és segít jobban megérteni, hogy az emberek miért utaznak, és mire költenek útjuk során a világot járva.

Bangkok, Kép: wikimedia

A Top 10 célállomás

A legnépszerűbb tíz nagyváros mindegyikében nőtt a nemzetközi szállóvendégek száma 2016-ban. A 2017-es előrejelzés szerint szinte mindenhol további bővülés várható, egyedül New York-ban számolnak némi visszaeséssel.

Vásárlóerő: a városok a gazdasági növekedés motorjai

A reál GDP 2009 óta világszerte 21,8%-kal nőtt, míg a nemzetközi szállóvendégek költései ugyanerre az időszakra vetítve 41,1%-os növekedést mutatnak. 2009 óta a leglátogatottabb célállomások több mint fele a GDP növekedésével egyező, vagy azt meghaladó bevételnövekedésről számolt be, így komoly gazdasági húzóerőt jelenthetnek az egyes országok számára.

A jövő célállomásai

A nemzetközi látogatók számának növekedése szintén meghaladta a GDP növekedését, 2009 óta 55,2%-kal. A Top 10 város és a Top 10 legnagyobb mértékben bővülő célállomás közti különbségből továbbra is jól látszik, hogy a jövőben nőhet az ázsiai- és csendes-óceáni térség, valamint a Közel-Kelet jelentősége a legkedveltebb úti célok listáján.

London, Kép: pixabay

Hova utaznak, és mire költenek szívesen az emberek?

A 20 legnépszerűbb város vendégeinek többsége magáncélból utazik. Jellegzetes kirándulóváros például Kuala Lumpur, ahova az utazók 92,2%-a vakációzni megy. Sanghaj viszont kivétel, az oda látogatók majdnem fele (48,4%) üzleti célból érkezik.

A felmérés adataiból az is kiderül, hogy a vendégek ott-tartózkodásukkor mire költenek a legtöbbet a húsz legnépszerűbb városban:

  • Szöulban (47,0%), Isztambulban (33,6%) és Prágában (29,3%) étkezésre költenek a legnagyobb arányban
  • Vásárlásra a legtöbbet Londonban (46,7%), Oszakában (43,4%) és Tokióban (43,1%) fordítanak
  • A szállás Párizsban (44,8%), Milánóban (40,4%) és Rómában (40,4%) kerülhet a legtöbbe
  • Londonban (4,3%), Szingapúrban (4,6%) és Hongkongban (4,6%) költenek a legkevesebbet közlekedésre, a különösen hatékony rendszernek köszönhetően.
    Párizs, Kép: pixabay

Budapestre pihenni jönnek a turisták

Kuala Lumpurhoz hasonlóan Budapesten is 92,2% a magáncélból érkezők aránya. Összességében a 3,7 milliós látogatószám az összesített lista 39. helyére volt elég, amivel még elmaradunk például Bécshez (6,42 millió látogató) vagy Prágához (6,11 millió) képest, de az 5,8%-os növekedéssel a legnagyobb mértékben bővülő célállomások listáján fővárosunk ötödik lett az európai városok között. Az éves növekedési rátánk 8,6%, mellyel megelőztük többek között Moszkvát, Berlint és Amszterdamot is.

Budapesten a nyár vége a legforgalmasabb - a legtöbb vendég júliusban és augusztusban érkezik.

Budapest, Kép: wikimedia

Ők a 2016-os évben több mint 1 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeget hagytak itt, melyből legnagyobb arányban étkezésre (34,1%), legkisebb arányban pedig tömegközlekedésre (6,2%) költöttek. A második legnagyobb tétel a vásárlás volt (23%), a különböző szolgáltatásokra pedig 13,2%-ot, míg a szállásra ennél kicsit többet, 14,8%-ot fordítottak az ide látogatók.

- Soha ennyien nem utaztak még a világ nagyvárosaiba. Legyen szó üzleti- vagy magánútról, a más országba látogatók felhőtlen utazásra és személyes élményekre vágynak – mondta Carlos Menendez, a Mastercard vállalati együttműködésekért felelős elnöke. -- Azok a városok, amelyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak, valódi célállomásokká válhatnak, így több látogatót fogadva nagyobb bevételre tehetnek szert- tette hozzá a szakember.

Hoppá! Ezt választották a világ legszebb országának
Talán nem meglepő, hogy mesésen zordon tájaival, képtelen zöldjeivel és sejtelmes legendáival Skócia végzett az első helyen a Rough Guides utazási portál olvasói körében indított szavazáson. A világ legszebb országa toplista nyertese pompás úticél, ezért érdemes már most megtervezni az őszi vakációt, és meghódítani az érintetlen természet és a kísértetkastélyok földjét.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.