Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bulémia és anorexia - már nemcsak a tinédzserek betegsége

Az olyan táplálkozási zavarok, mint a bulémia, vagy az anorexia, melyek eddig a tinédzserek körében voltak fellelhetők, most járványszerűen elérték már a középkorú nőket is.

Az anorexiásokra jellemző a hirtelen súlyvesztés, a túlzásba vitt vagy kényszeres diétázás, erőltetett hányás és hashajtók szedése. A bulémia során az érintett dőzsöl, habzsolja az ételeket, majd lelkiismeret furdalást érez emiatt, ezért erőlteti a hányást, és akár hashajtókat is használ ahhoz, hogy megszabaduljon a testébe vitt ételtől. Mindkét betegség önmagában, illetve együttesen is jelen lehet a betegnél.

Mindez az idősebb nőknél azzal párosul, hogy ők minden elfogyasztott étel kalóriáját kiszámolják, majd megtervezik, hogy ezután hogyan dolgozzák le őket. És ezt már étkezés után, vagy 12 órán belül meg is csinálják. Néhányan képesek hajnal ötkor felkelni, csakhogy futással vagy más testmozgással ledolgozzák az előző esti vacsorát. Sőt, akár egészségre káros extrém feladatokat is visznek a mozgásprogramjukba, hogy elérjék a kívánt testsúlyt.

Igaz senki nem tudja ezeknek a táplálkozási zavaroknak az okát, mégis úgy vélik a szakértők, hogy nagy szerepet játszhatnak bennük a hormonok. Ugyanis a hormoningadozás pubertás korban hasonló, mint az idősebb nőket érintő menopauza során - mindkettő esetében a nők érzékenyebbé válnak.

Van azonban aki úgy véli, hogy a betegség előfordulásában az is számít, hogy a középkorú nőknél gyakoribb a válás, ekkor lépnek ki a gyerekek az otthoni fészekből, és ezért sokan egyedül érzik magukat a család támogatása nélkül, ami azzal járhat, hogy kiesnek a mindennapi rutinjaikból. Ez vezethet táplálkozási zavarokhoz, akár úgy, hogy az illető ezt észre sem veszi.

Egyes orvosok szerint az elmúlt harminc évben végbement alkatideál változás is okolható azért, hogy a nők ennyire elégedetlenek a súlyukkal.

Készült egy olyan tanulmány is, mely kimutatta, hogy ha egy nő egy olyan magazint néz három percig, amelyben tipikusan sovány, szép modellek vannak, akkor miután lerakta a lapot, depresszióhoz hasonló érzései lesznek.

Ami jó hír viszont, hogy az idősebb nőknél sokkal gyorsabb a gyógyulás ezekből a betegségekből, mert közülük többen fordulnak mielőbb orvoshoz, nem úgy, mint a tinédzser korúak, akik inkább titkolni próbálják étkezési problémáikat.

Forrás: forbes.com/lifestyle/health


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.