Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csábítás felsőfokon boában és tűsarkúban

Ez egy ódivatú művészeti ágazat, de a burleszk a modern nő számára is lehetőséget biztosít arra, hogy felszínre hozzák csábító énjüket.

Erin Basta, a Hootchy Kootchy Girls profi burleszk-csapat koreográfus-igazgatója tanfolyamokat tart azoknak, akik szeretnék kipróbálni a táncot. "Minden korosztály megpróbálhatja, akár rendelkezik táncos múlttal, akár nem. Kicsit móka, egy kicsit pedig önbizalom-tréning.

A tanfolyamsorozat hat hétig tart majd, melyet egy fellépés zár majd le. Ezzel egyben meg is ünneplik a csapat fennállásának három éves születésnapját. Ms Basta állítása szerint a résztvevőknek nem kell izgulniuk a burleszk vetkőzős része miatt. Ő az amerikai változatát oktatja, mely sokkal inkább a játékos incselkedésről szól, semmint a meztelenkedésről. "A lényeg a boa, a kesztyű és a kalap."

A résztvevő hölgyek kényelmes ruhát viselhetnek a bemelegítéshez, az óra hátralevő részében pedig valamilyen kihívó ruhadarabot. A magas sarkú cipő is igen előnyös lehet, kivéve, ha acéllal erősítették meg, mivel az tönkreteheti a Grey Lynn közösségi ház padlóját.

Ms Basta, aki főállású nővérként is dolgozik, elmondta, hogy a profi show műsorok folyamata alapján építi fel az órákat is. "Jó érzés, hogy az emberek meg akarják tanulni, és senki sem kényszeríti arra őket, hogy táncosnő váljék belőlük, vagy egy bizonyos módon nézzenek ki." Szerinte mindenkiben megvan a képesség, hogy művelje ezt a műfajt.

Tavaly már rendeztek próba-tanfolyamokat, hogy felmérjék az igényeket, és pozitív visszajelzéseket kaptak. Rebekah Dickens tavaly két tanfolyamon vett részt, most kezdte a harmadikat. "Nagyon élveztem az órákat. Megnyugtat, kedves lányok közt lehetek, és testgyakorlásnak sem utolsó."

Ms Basta elmondta, hogy mindenféle korú és testalkatú hölgy jelentkezett hozzájuk. "Olyan jó móka. Jót tesz az önbizalomnak és annak, hogy vonzónak érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez nem fontos csont soványnak lenni."

 www.medipress.hu


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.