A kutatók egy csoport önkéntest kértek fel, hogy az előttük lévő képernyőn sok betű közül válasszák ki azokat, amelyeket előzetesen megbeszéltek velük. A betűk azonosításakor egy, a képernyő mellett található gombbal kellett jelezni. Miközben a feladatot végezték, a kutatók megkérték az önkénteseket, képzeljék el saját magukat, amint mindkét kezüket a képernyő mellett tartják, vagy csak egyik kezüket tartják ott, a másikat a hátuk mögé helyezik (a mozdulatokat nem kellett elvégezniük, csak elképzelniük).
Az eredmények szerint egy bizonyos póz elképzelésének hasonló hatásai vannak, mintha az illető valóban fel is venné az adott pózt. Azok a résztvevők, akik mindkét kezüket a monitorra téve képzelték el magukat, sokkal több időt töltöttek a betűk vizsgálatával, mint a kezüket a hátuk mögé képzelők. Korábbi kutatások megmutatták, hogy több időt töltünk el az olyan tárgyak vizsgálatával, amelyek közelebb vannak a kezünkhöz, de ez az első kutatás, amely során bebizonyosodott, hogy elegendő elképzelni is azt, hogy az adott tárgy közel van hozzánk.
A kutatási eredmények szerint az emberi periperszonális tér (a testünk körüli tér) pusztán a képzeletünk segítségével kiterjeszthető. Részben tehát igaz, amit John Lennon mondott: "A képzeletnek megvan az a varázslatos képessége, hogy átformálja a valóságot."
