Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csernus és A nő

Ahogy a könyvről és a szerzőről, úgy az illusztrációként szolgáló képekről is megoszlanak a vélemények, most itt az alkalom, hogy szemtől szembe találkozhassanak mindkét alkotóval egy kiállításon és egy előadás hallgatójaként.

2007. november végén jelent meg Dr. Csernus Imre legújabb kötete A nő címmel. A könyv elemi erővel hatott az olvasóira, akik a cím ellenére nem csak nők, hanem férfiak is. Sőt egyre gyakrabban találkozhatunk a dedikálások alkalmával párokkal és gyerekes családokkal is. De erről Dr. Csernusnak természetesen megvan a saját véleménye:

"- Az előbb itt egy úr mindjárt három darabot vett a könyvéből. Jelent ez valamit ön szerint?

- Semmit. Most ez miért lenne fontos? Ez az ő dolga. Valami miatt megvette. Az, hogy valaki megvesz egy könyvet, az még nem jelent semmit sem. Mert elolvassa? Ott kezdődik a lényeg, hogy ő ebből mit fog átvinni a gyakorlatába a saját szájíze szerint. És ez sokkal fontosabb."  

Ahogy a könyvről és a szerzőről, úgy az illusztrációként szolgáló képekről is megoszlanak a vélemények, most itt az alkalom, hogy szemtől szembe találkozhassanak mindkét alkotóval egy kiállításon és egy előadás hallgatójaként.

A VAM Desing Center galériájában, a pszichiartria rendezvénysorozat keretében kiállításra kerülnek a könyvben látott festmények, és persze azok is, amelyek kimaradtak. 

A kiállítás időtartama: 2008. 02.29-03.18. H-SZ 10-18, V 10-14
Helyszín: VAM Design Center, 1061 Király utca 26.

A pszichiartria rendezvénysorozat programja:

- 2008. február 28. 20:00 Meridián 42 Színház és Film Műhely Paraziták c. előadása (jegyek az előadás előtt a helyszínen vásárolhatók 1000Ft-os áron)

- Március 3. 18:00 a VAM Art Projekt három egyéni kiállítása nyílik:

      Andráskó Péter, Miklós Árpád, Szöllősy Géza képzőművészek munkáiból

- 2008. március 8. 17:00 Dr.Csernus Imre előadás "Bátraké a szerencse" címmel

            19:00 Dr.Csernus Imre dedikál

- Március 9.  19:00 az "Alkossuk meg jövőképünket!" című pályázat kiállítás megnyitója.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.