Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Derék fickó ez a novoszibirszki Janó

Három anyától összesen tizenegy kölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben lakó ázsiai vadkutyáknál! A hancúrozó apróságok nagyon aranyosak, ám mivel veszélyeztetett fajról van szó, szaporításuknak természetvédelmi jelentősége is van.

Anya és két lánya csaknem egy időben, néhány hét eltéréssel hozta világra kölykeit a Fővárosi Állat- és Növénykertben lakó ázsiai vadkutyáknál. Így most összesen tizenegy apróság cseperedik ezeknél a ritka, őshazájukban fogyatkozóban lévő ragadozóknál.

A három legidősebb jövevény még február 18-án látta meg a napvilágot a Dorka nevű nőstény kölykeként. Az anyaállat a napokban töltötte be nyolcadik életévét, és már korábban is számos utódnak adott életet. E korábbi kicsik közül két nőstény állat mostanra már elérte az ivarérett kort, ők a március 8-án, illetve 14-én született másik négy-négy kölyök anyukái. Ez egyben azt is jelenti, hogy Dorka szinte egyszerre lett anyuka három kölyökkel, és nagymama is nyolc unokával. Mind a tizenegy kölyöknek a Janó nevű hím az apja, aki tavaly érkezett vérfrissítésként a Novoszibirszki Állatkertből.Az újszülött vadkutyákból általában még nem sokat láthat a közönség, hiszen az anyjuk az első hetekre biztonságos, de kívülről nem nagyon látható búvóhelyre, ez esetben leginkább a kifutóban található fatörzsek alá szokta őket elrejteni. Mostanra viszont a kicsik már igen gyakran előmerészkednek rejtekhelyükről, és önfeledt hancúrozással, „rosszalkodással” szórakoztatják a látogatókat. A felnőttek a kicsiket a „grabancuknál”, azaz laza nyakbőrüknél fogva szokták ide-oda szállítani, illetve így szokták az apróságokat visszahúzni, ha túlságosan bátran próbálják meg felfedezni környezetüket. Kifutójuk a Nagyszikla oldalában, a tigrisekkel szemben található.

Kép: Orbán-Zoltán

Már alig várjuk, hogy megteljenek a madárfészkek. Várjuk vissza a gólyáinkat, akik kiváltképp veszélyeztetettek a magasan ívelő villanyvezetékek miatt. Az áramütés kockázata a fehér gólyákat − a madarak között egyedülálló módon − már röpképtelen fióka korban is veszélyezteti. Segítsünk! 

Az ázsiai vadkutyákat (Cuon alpinus) vörös farkas, vörös kutya, illetve dhole, vagy dól néven is szokták emlegetni. A faj ismertségéhez nagyban hozzájárult Rudyard Kipling híres novellagyűjteménye, A dzsungel könyve, amelynek egyik fejezetében a vadkutyák betolakodnak a farkasok vadászterületére, akik viszont Maugli segítségével visszaszorítják őket.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.