Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Diáklányok gusztustalan kettős élete

Az 1947 óta működő újság cikkének hitelességét a tanári kar sem vonja kétségbe. A testület hivatalos reakciójában nagyon nyugtalanítónak tartotta, hogy diáklányok olyan helyzetben lehetnek, amelyben el kell adniuk testüket. A nyilatkozat szerint az egyetem kész segíteni tanulmányi ösztöndíjakkal. A plágiumot ugyanakkor teljes mértékben elítéli a vezetőség.

Az újság azonban nem keres mentségeket. "Sokaknak szerfölött tetszenek a luxusdolgok, sokat költenek, ez magyarázza a jelenséget" - írja. A tanúságok is ezt látszanak igazolni.

Az egyik lány elmondta, hogy kezdetben egy üzletben dolgozott óra után, de társnői felvilágosították, hogy van más mód sokkal többet és gyorsabban megkeresni. Kapcsolatba lépett egy "kísérőket" alkalmazó ügynökséggel és megkezdődött "második élete". "Igen, degradáló lehet, de ha az ember 300 fonttal tér haza és arra az 5 fontra gondol, amit azért kapott, hogy dobozokat rakott fel egy üzlet polcára, akkor a kétségek eltűnnek".

A diáklány saját beszámolója szerint két hónap alatt 40-50 klienssel ment ágyba. Az ár egy óráért 120 font volt, ebből ő 50-et, az ügynökség 50-et, a kísérő sofőr pedig 20-at kapott. "Különbözőek voltak, 18-tól 80 évesig. Látni kellett volna, amikor megmondtam, hogy cambridge-i diáklány vagyok. Azt hitték, szegény szingli anyával van dolguk". Néha ez annyira elkápráztatta őket, hogy az ügynökség tudta nélküli találkozót kértek tőle és 300 fontot fizettek - idézte a lányt a Corriere della Sera című olasz napilap.

A 450 lány közül nemcsak szemérmesen "kísérőknek" nevezettek voltak, hanem nyíltan prostituáltak, vagy vetkőző számokat előadók is. Ezeknek a tevékenységeknek a határai össze?mosódnak, a körülményektől és a pénztől függően.

Forrás: www.ujszo.com


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.