A gulágok - a Glavnoje Upravlenyije Lagerej, vagyis a Lágerek Főigazgatósága - világa több volt, mint kegyetlen. A gyorsan elterjedő munkatáborokban a politikai elítéltek embertelen körülmények között éltek, és - kényszerűségből - ettek emberhúst a történészek szerint.

A hús adta energiára igen csakszükségük volt, a táborokban a termelést ugyanis összekapcsolták az ételadagokkal, vagyis aki valamilyen okból nem teljesítette a kitűzött normát, annak csökkentették az adagját. Emiatt az természetesen még jobban legyengült, így még inkább képtelenné vált a norma teljesítésére. Ez így ment hetekig vagy esetleg hónapokig, amíg a rab éhen nem halt.

A munkatáborokon kívül sem volt jobb a helyzet, ahol a vörös brigádok átkutattak minden tanyát, és összeszedtek minden élelmiszert az utolsó szem gabonáig, az utolsó szem vetőmagig. Amikor semmi sem maradt a falvakban, megkezdődött a nagy éhínség. Az emberek először a szalmát, aztán a megmaradt igavonó állatokat ették meg. Ezután következtek a kutyák, a macskák, végül a gyermekek. Az éhségtől megőrült emberek a saját vagy a szomszéd gyermekek holttestét ették meg.

A kannibalizmus odáig fajult, hogy a szovjet kormány plakátokat nyomott, amelyeken azt hirdette, hogy "saját gyermeked megevése barbár cselekedet". 1933 májusában több mint hatezer parasztot deportáltak az Ob folyó egyik lakatlan és kietlen szigetére élelmiszer és felszerelés nélkül. Három hónappal később már csak kétezren voltak életben, de ők is csak azért, mert felfalták halott bajtársaik tetemét.

A kannibalizmus nem a fantázia szüleménye, és nem is kizárólag a "civilizálatlan" keleté. A művelt nyugaton is előfordulhat, ha a rendszer "úgy hozza" - és ez az emberiség nagy szégyene.

A http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=15485 felhasználásával

Sz.F.