Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Döbbenet! Saját gyermeküket ették meg az éhező parasztok!

A észak-szibériai táborokból való szökés leggyakoribb módja az volt, hogy a két szabadságra vágyó magával vitt egy harmadik embert, aki maga volt az éléskamra. Ahogy elfogyott a magukkal hozott élelmük, megették a társukat.

A gulágok - a Glavnoje Upravlenyije Lagerej, vagyis a Lágerek Főigazgatósága - világa több volt, mint kegyetlen. A gyorsan elterjedő munkatáborokban a politikai elítéltek embertelen körülmények között éltek, és - kényszerűségből - ettek emberhúst a történészek szerint.

A hús adta energiára igen csakszükségük volt, a táborokban a termelést ugyanis összekapcsolták az ételadagokkal, vagyis aki valamilyen okból nem teljesítette a kitűzött normát, annak csökkentették az adagját. Emiatt az természetesen még jobban legyengült, így még inkább képtelenné vált a norma teljesítésére. Ez így ment hetekig vagy esetleg hónapokig, amíg a rab éhen nem halt.

A munkatáborokon kívül sem volt jobb a helyzet, ahol a vörös brigádok átkutattak minden tanyát, és összeszedtek minden élelmiszert az utolsó szem gabonáig, az utolsó szem vetőmagig. Amikor semmi sem maradt a falvakban, megkezdődött a nagy éhínség. Az emberek először a szalmát, aztán a megmaradt igavonó állatokat ették meg. Ezután következtek a kutyák, a macskák, végül a gyermekek. Az éhségtől megőrült emberek a saját vagy a szomszéd gyermekek holttestét ették meg.

A kannibalizmus odáig fajult, hogy a szovjet kormány plakátokat nyomott, amelyeken azt hirdette, hogy "saját gyermeked megevése barbár cselekedet". 1933 májusában több mint hatezer parasztot deportáltak az Ob folyó egyik lakatlan és kietlen szigetére élelmiszer és felszerelés nélkül. Három hónappal később már csak kétezren voltak életben, de ők is csak azért, mert felfalták halott bajtársaik tetemét.

A kannibalizmus nem a fantázia szüleménye, és nem is kizárólag a "civilizálatlan" keleté. A művelt nyugaton is előfordulhat, ha a rendszer "úgy hozza" - és ez az emberiség nagy szégyene.

A http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=15485 felhasználásával

Sz.F.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.