Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ébrednek a kullancsok!

A tavasz beköszöntével - a városi nyüzsgést hátrahagyva - szívesen kirándulunk a téli álomból ébredező természetben. Ám a kellemes időtöltés kellemetlen meglepetéseket tartogathat számunkra: az 5-6 Celsius fokos hőmérséklet, az esőtől és harmattól nedves talaj, valamint a tavaszi meleg hozzájárul a vészívók szaporodásához is.

Dr. Jelenik Zsuzsannát, a Budai Egészségközpont szakorvosát kérdeztük, miért is olyan veszélyesek a kullancsok, illetve hogyan tudunk védekezni az általuk terjesztett betegségek ellen.

„Hazánkban a kullancsok két fajta betegséget vihetnek át az emberre: az egyik a vírusos agyvelő-, és agyhártyagyulladás, a másik pedig a Lyme-kór. Az utóbbi betegség lappangási ideje 3-30 napig terjedhet, és jellegzetes tünetei miatt könnyen felismerhető. Az első jele az ún. Lyme-folt, amikor a csípés körül néhány centiméteres, majd egyre növekedő, enyhén viszkető, fájdalmatlan bőrpír jelenik meg. Kezdeti tünetek lehetnek még a fejfájás, láz, fáradtság, izületi és izomfájdalom, de késői szövődményként akár szívizomgyulladás és idegrendszeri elváltozások is felléphetnek. A betegség a kezdeti szakaszban antibiotikumos kezeléssel gyógyítható" - mondta a doktornő.

A kullancsok által terjesztett vírusos agyhártya-, és agyvelőgyulladás elleni védekezés egyik leghatásosabb formája a védőoltás, amelynek beadatását célszerű ősszel elkezdeni: az első oltás után 1 hónap elteltével következhet a második, majd 9-12 hónap múlva a harmadik. Ha az őszi téli hónapokban elkezdik az oltást, mire beköszönt a tavasz, a szervezetben kialakul a betegség elleni védelem.

Mindkét betegség megelőzését más módszerek is kiegészítik. A testre vagy ruhára permetezhető rovarriasztók hatásukat csak pár óráig fejtik ki, így ennek megfelelően a használati utasítás szerinti rendszerességgel kell őket alkalmazni. Megfelelő öltözködéssel is megóvhatjuk magunkat a csípésektől. Ha a kirándulás során hosszú nadrágot és hosszú ujjú pulóvert vagy pólót veszünk fel, hajunkat pedig összefogjuk és sapka alá rejtjük, elkerülhetjük, hogy a kullancsok a ruhánk alá juthassanak.

Tévhit, hogy csak az erdőben találkozhatunk kullanccsal: a városi parkokban, vagy akár a házunk udvarában, a fűben, és a bokrokon is megjelenhetnek. Általában hang-, és szagingerek segítségével tájékozódnak, és ha felfedezték áldozatukat, egyszerűen csak ráejtik magukat. Ezután a bőr alá fúródnak és az áldozat vérével táplálkoznak, ezért kirándulás után mindig nézzük át a testünket, különös tekintettel a hajlatokra, a deréktájra és a lágy részekre. A kullancs könnyen eltávolítható csipesszel. Mivel a kullancs által terjesztett betegségek a háziállatokra is veszélyt jelenthetnek, ezért a séta után kedvencünket is alaposan vizsgáljuk át.


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.