Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy ápoló megölt négy beteget

Négy gyenge, idős beteg meggyilkolása miatt a bíróság hétfőn elítélt egy brit kórházi ápolót. Az ápoló a cukorbetegek gondozásban használatos inzulint adagolta túl a betegeknél.

Bűnösnek találta az esküdtszék Colin Norris-t négy nő meggyilkolásának, illetve egy ötödik ellen elkövetett gyilkossági kísérletnek a vádjában. Valamennyi beteg 2002. során, combnyaktörést követően került az észak-angliai Leeds városának két kórházába. A tavaly októberben indult tárgyalás során kiderült, hogy az ápoló akkor vált gyanússá, amikor megjósolta az egyik nő halálát - aki aztán meg is halt az ő műszakja alatt.

Vádat azonban csak később emeltek ellene, miután a nyomozók felfedezték, hogy elképesztő hasonlóságok vannak műszakja alatt történt halálesetek között. A 32 éves, saját bevallása szerint időseket ápolni nem szerető Norris a rendőröknek tagadta, hogy köze lett volna az érintett betegek halálához. Szerinte csak véletlen egybeesésről van szó, ahogy mondta: "csupán elkerülte a szerencse az elmúlt 12 hónapban".

Norris esete a brit közvéleményben azonnal megidézte más gyilkos egészségügyi dolgozók emlékét. Ilyen volt például a gyerekgyilkos Beverley Allit és a sorozatgyilkos Harold Shipman. Ez utóbbi 2004-ben akasztotta fel magát a börtönben, négy évvel azután, hogy elítélték 15 betegének meggyilkolásáért. Mint később kiderült, hozzávetőleg 250 beteget ölhetett meg 1971 és 1998 között halálos morfium injekcióval. A halál angyalaként elhíresült Allit-et 1993-ban ítélték életfogytiglanra, miután bűnösnek találták négy gondjaira bízott gyermek meggyilkolásában, három másik gyilkossági kísérletben és hat gyermek súlyos megsebesítésében. A dél skóciai, glasgow-i származású Norris-ra kedden szabja ki az ítéletet az észak-kelet angliai Newcastle Királyi Bíróság.

Copyright AFP, (2008). Translation Medipress

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.