Úgy kétezer éve történt, hogy egy Júdás névre hallgató férfi elárulta Mesterét, Jézust. Utóbbit megfeszítették, előbbi felakasztotta magát.

Hálátlan dolog új vallást alapítani.

A magam részéről olyan vallást szeretnék, ahol nincs se áldozó, se áldozat. Se bűn, se büntetés. Ahol nincs szükség hősökre és árulókra, se félelemre, se szenvedésre, se bűntudatra, se bocsánatra. Olyan vallást szeretnék, ahol nincsenek vallásháborúk és vallássérültek. Ahol senki nem mondja meg nekem az igét és a főnevet. Olyan vallást szeretnék, ahol egy valamihez érdemes hűnek lennem: önmagamhoz.

Van ilyen vallás? Van. Sőt mindig is volt. Ennek a vallásnak nincs neve. És valójában nem is vallás.

Nem kell hozzá templom, mert Te vagy a temploma.

Gyónni sem kell, mert önmagad szemében nem lehetsz bűnös.

Áldozatra sincs szükség, mert amit ebben a hitben cselekedsz, nem érzed áldozatnak.

És hűséget sem kell fogadnod, mert ha rátaláltál az útra, eszedbe sem jut, hogy letérj róla.

Mindannyian úgy születtünk, hogy rátalálhassunk erre az útra. Erre a nem vallásra. Erre a ki nem fogyó energiaforrásra. Önismerettel kezdődik, szeretettel végződik. Olyan, mint egy találós kérdés. Az elején még tudjuk a választ, majd sejtjük, aztán elfelejtjük.

Persze nem teljesen és nem végleg. Mert a titokdoboz időnként megnyílik. És álmok szűrődnek ki belőle, mesés véletleneket varázsol körénk, vagy egyik pillanatról a másikra drámai fordulatot vesz az életünk.

Önismerettel kezdődik, és szeretettel végződik. Ilyen egyszerű az a vallás, ami nem vallás és neve sincs. Nem is lehet, mert annyiféle, ahány ember él a Földön. Nevesincs Királyfi és Nevesincs Királylány. Akik addig éltek, ameddig. De éltek.

R.G.