"E könyv megírásával az volt a célom, hogy tanúságot szolgáltassak, mit kellett Irán népének elszenvednie az elmúlt évtizedben. Ha elolvassák, látni fogják, hogyan tudja egy rendőrállam befolyásolni polgárai életét, és szétzilálni bárki családját. Ami az én személyes történetemből levonható: ha egy kormány képes így viselkedni egy Nobel-díjassal, akinek van hozzáférése a világ médiájához, és aki maga is ügyvéd megfelelő belső tudással az ország jogi rendszeréről, akkor ezek után elképzelhetik, mit tesz az átlagos irániakkal, akik nem rendelkeznek ilyen lehetőségekkel, vagy tapasztalatokkal. ... De a nehézség, amelyet az iráni rendőrállam hoz létre, nem vezethet odáig, hogy Irán népe elveszítse reményét a változás iránt, vagy akaratát, hogy tegyen is érte." Ez az írónő jegyzete a kötet végén.
Dr. Shirin Ebadi fáradhatatlanul harcolt Iránban a demokráciáért, a törvény előtti egyenlőségért és a szólásszabadságért. Miközben egyre töobben figyeltek fel rá a világban, otthon pokollá tették életét. Az iráni hatóságok kényszerítették a jogásznőt az önkéntes száműzetésbe. Nővérét és lányát őrizetbe vették, férjét belekeverték egy kémkedési ügybe. Nobel-békedíját – melyet első muszlim nőként kapott – hatóságilag elkobozták, teheráni irodáját lerohanták, majd bezáratták. Végül hamis adóügyi vádakkal távollétében minden vagyonától megfosztották. Ebadi arra kényszerült, hogy elhagyja hazáját, de története azt mutatja, hogy töretlen kitartással és bátorsággal, soha nem múló hittel a legszélsőségesebb helyzetekben is célt érhetünk.
A Nobel-békedíjas egy helyütt magányában ezt írta: Minden vallásos hit szerint van egy megváltoztathatatlan állandó, és ez a fenséges Isten magánya. Más szavakkal, csak egyetlen Isten van, akinek nincsen sem társa, sem kollégái. Ahányszor szomorúnak érzetem magam, mindig eszembe jutott a filozófiai kérdés: "Isten talán boldog, hogy egyedül van?"
