Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy korai, vészjósló jel: Alzheimer-kórban szenved!

Finn kutatók megállapították, hogy enyhe memóriazavarban szenvedő betegek koponya PET-CT felvételén az Alzheimer - kór kezdeti stádiumára jellemző elváltozásokat lehet felfedezni.

Az Alzheimer-kór kezdeti szakaszának nevezhető az a klinikai állapot, mely során a betegek már valamilyen memóriát érintő problémával rendelkeznek, de még állapotuk nem olyan súlyos, hogy a dementia kritériumai érvényesek legyenek rájuk. Ezt az állapot az enyhe szellemi károsodás (MCI).

A Turku Egyetem kutatói Dr. Juha O. Rinne vezetésével PET-CT vizsgálatokat végeztek 13 MCI-ben szenvedő és 14 memóriazavarban nem szenvedő idős férfi és nő közreműködésével. A felvételek során az ún. PIB anyag halmozódását vizsgálták, mely az idegsejtekben felhalmozódó béta amiloid fehérjéhez kapcsolódik. Dúsulás észlelése esetén egyértelműen az amiloid plakk jelenlétére lehet következtetni, amely egyértelműen az Alzheimer betegséget diagnosztikus jele.

Az adatok elemzése során megállapították, hogy az MCI-s betegek 39 százalékkal nagyobb PIB halmozást mutattak az agy bizonyos területein, mint az ebből a szempontból egészséges társaik. Meglepő módon azonban a MCI-s betegek közel fele esetében a PIB felvétel az Alzheimer - kórra jellemző tartományban volt.

"A megnövekedett PIB mennyiséget jelző felvétel az Alzheimer - kór korai stádiumát feltételezi a betegek esetében. Az eredményeink hasonlítanak arra, amit a felismert Alzheimer - kóros betegek agyának boncolásakor tapasztaltunk. További nagyobb alanyszámú és hosszú követéses vizsgálatok elvégzése szükséges még, hiszen a korai stádiumban felismert betegség kezelése is jóval előnyösebb eredmények elérésével kecsegtethet." - magyarázta Dr. Rinne.

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.