Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy növény, amely csodát tett velem!

Könnyebben írok, záporoznak az ötleteim, kevésbé vagyok fáradékony, és minden nehézség nélkül akár éjjel is tudok dolgozni - minőségi szinten. Igaz a ginseng gyökeret főleg intenzív tanulás idején ajánlják egyetemistáknak, de negyven éves kor után rendszeresen ajánlatos szedni.

Mindig is szerettem volna élő példaként ecsetelni valamely gyógynövény pozitív hatásait. Pár hónapja kezdtem ginseng kivonatot ivóampullában szedni, és jelentős változásokat tapasztaltam szellemi és fizikai állóképességemben.

Ezt a növényt ötezer éve használják a Távol-Keleten, mint csodás gyógynövény-elixírt. Vadon már alig található, ezért több mint négyszáz éve termesztik is. Egy-egy idősebb vadginsengért ma több mint ezer dollárt is fizetnek. Hat-hét éves korára érik be, csak különleges éghajlati viszonyok között, kizárólag árnyékban nő, szalmatetők alatt. Nem bírja a műtrágyát és a rovarirtó szereket. A talajból kivon minden értékes elemet és tápanyagot, így betakarítás után legalább tíz évig pihentetni kell utána a földet. Minél jobban ember alakja van a gyökérnek, annál nagyobb hatékonyságot tulajdonítanak neki. Harminc évtől akár háromszáz évig is elélhet.

Rendszeres fogyasztása növeli az életerőt (gátolja az öregedési folyamatot), a koncentrációképességet, a pontosságot, a szellemi-fizikai kitartást, csökkenti a fáradtságot és meghosszabbítja az élettartamot. Vérnyomáscsökkentő, erősíti és ritmikussá teszi a szívműködést. Időseknek érelmeszesedés okozta memória zavarok, illetve ezek megelőzésére is eredményesen használható. Enyhíti a reumás fájdalmakat, kiegyensúlyozza az anyagcserét, csökkenti a koleszterin szintet, javítja az oxigén felvételt, és védi a májat is.

Sőt, hatásosnak bizonyult elsősorban a méhrák ellen is, de valószínűleg afrodiziákumként a legismertebb. Fogyasztható teaként, kapszulában, vagy akár ivóampullában is. Mindenkinek ajánlani tudom, már csak azért is, mert ez egy természetes energiaforrás, hatása pedig felér egy energiaital erejével, ami viszont mesterséges anyagokból áll.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.