Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy százéves lett Magyaroszág kedvence

Egy csavarodott törzsű, öreg mandulafát választottak az év fájának idehaza. A magányos példány a pécsi Havihegyen áll a Havas Boldogasszony-templomnál. A mandulafa jövőre az európai versenyen is indul.

Németországban 1989 óta minden évben megválasztják az év fáját. A mozgalomhoz később Magyarország is csatlakozott. 2010 óta az Ökotárs Alapítvány honlapján lehet szavazni.

Ez az Év Madara 2018-ban
Több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon a vándorsólyom. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a 20 éves évfordulóra emlékezve szenteli 2018-at a világ leggyorsabb madarának. A HÍR TV-nek egy szakértő elmondta, hogy e szárnyas képes akár egy túzokot is elejteni.

Az Év Fája 2018, Kép: MTI/Sóki Tamás

Idén ez a csavarodott törzsű százéves fa nyerte el az internetes szavazók kegyeit. A pécsi mandula a 2019 elején induló európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen eddig háromszor végzett elsőként magyar fa. Tavaly Zengővárkony szelídgesztenyéje negyedik lett.

Ez az Év Hala 2018-ban
Balin lett a befutó, avagy a beúszó! A Magyar Haltani Társaság honlapján rendezett közönségszavazás eredményeként 2018-ban ez az uszonyos viselheti az Év Hala címet. A három jelöltre összesen ötezer-hétszázhetvenegy szavazat érkezett, ennek 38 százalékát kapta a verseny győztese, jelentősen megelőzve a második helyezett domolykót (33%) és a harmadik helyezett kövicsíkot (29%).


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.