Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egyenlő eséllyel a mellrák leküzdéséért

100 ezer dollárt adományoz a hazai emlőrák elleni küzdelemre és a vidéken élő magyar nők felvilágosítására a Susan G. Komen for the Cure alapítvány.

 Az emlőrákkal foglalkozó betegszervezetek és gyógyult aktivisták legnagyobb hálózata az American Jewish Joint Distribution Committee-n (JDC) keresztül juttatja el az adományt Magyarországra. 2008-ban a JDC és a Komen alapítvány közös magyarországi Női Egészségmegőrző Programja kibővül: vidéki, elzárt, közlekedésben korlátozott településeken élő nők számára teszi könnyebben elérhetővé az emlőszűrést. 

Az adomány, amely az ötödik éve tartó partnerséget szilárdítja meg a Komen és a JDC között, a mellrák veszélyének tudatosítására és a betegség korai észlelésére irányuló Női Egészségmegőrző Program magyarországi kibővítését teszi lehetővé. 

"A mellrák Magyarországon is az egyik legveszélyesebb betegség, több mint 2000 nő esik áldozatul a kórnak évente. Az idejében diagnosztizált mellrák azonban ma már gyógyítható." - nyilatkozta Nancy G. Brinker az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete, a Komen for the Cure alapítója, aki maga is gyógyult mellrákbeteg. "Soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy a nők számára - lakhelyüktől függetlenül - elérhetőek legyenek a szűrési lehetőségek, és egyenlő eséllyel induljanak a mellrák leküzdésében." Nancy G. Brinker ma reggel egy sajtótájékoztatón jelentette be a százezer dolláros adomány átadását a budapesti Gerbeaud Házban. 

"Az American Jewish Joint Distribution Committee több mint egy évtizede alapította a Női Egészségmegőrző Programot (Women's Health Empowerment Program - WHEP). A Komen alapítvánnyal 2004 óta folytatott együttműködésünk keretében azért dolgozunk, hogy az emlőrákot olyan korai szakaszában diagnosztizálják, amikor a betegség még könnyen gyógyítható. Felvilágosító munkánk révén olyan nőknek nyújthatunk segítséget, akiknek más esélyük talán nem is lenne a túlélésre." - mondta el Itai Shamir, a New York-i JDC képviselője.  

A mai bejelentést megelőző szakmai kerekasztal beszélgetésen az emlőrák ellenes küzdelem hazai aktivistái osztották meg egymással tapasztalataikat és saját programjaikat. "A tudás megosztása és a nyílt párbeszéd megteremtése a kormánnyal, civil szervezetekkel, aktivistákkal, túlélőkkel és az orvosi közösségekkel visz minket közelebb a mellrák előfordulásának és a halálesetek számának visszaszorításához Magyarországon." - tette hozzá Nancy G. Brinker.  

A szakmai kerekasztal beszélgetés résztvevői voltak: Nancy G. Brinker; Dr. Dobrev Klára - az Egészség Hídja Összefogás Egyesület fővédnöke; Dr. Medgyaszai Melinda - az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára; Dr. Falus Ferenc - országos tisztifőorvos, ÁNTSZ; Dr. Odor Andrea - az ÁNTSZ vezető védőnője; M. Bodor Mária - a Rákbetegek Országos Szövetségének elnöke; Dr. Vass László - a Magyar Szenológiai Társaság elnöke. A hallgatóságban betegek, orvosok, egészségügyi dolgozók, civil szervezetek és vidéki roma civil szervezetek vezetői képviselték magukat.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.