Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egyhetes - már csak két napig

Az alkotók nemzetiségén, és a műfajon kívül ne is keressünk más kapcsot a művek között. A kiállítás célja ugyanis, hogy áttekintést nyújtson a kortárs magyar festészetről, ami természetesen alkotónként más és más arcát mutatja.

Már csak két napig látható a Műcsarnokban az Egyhetes című - meglepő módon egy hétig tartó - kiállítás. A múzeum 12 termében 12 magyar festőművész képei várják a nagyérdeműt. Az alkotók nemzetiségén, és a műfajon kívül ne is keressünk más kapcsot a művek között. A kiállítás célja ugyanis, hogy áttekintést nyújtson a kortárs magyar festészetről, ami természetesen alkotónként más és más arcát mutatja.

Reményi Schmal Róza olajképei, melyeken a fekete, a barna, valamint a kék sötét árnyalati dominálnak, egy időben és térben távoli, melankolikus világra nyitnak ablakot, ahol úgy tűnik fel a kockaházak között a tenger, mintha sok év távlatából tárulna fel előttünk ismét egy emlék.

Károlyi Zsigmond egér robotokat fest, melyek olyan természetességgel viselkednek, jönnek-mennek, csapatokba verődnek, sugdolóznak, mint az emberek. Emberi tulajdonságokkal felruházott high-tech gépek, vagy high-tech burokba bújtatott emberek, ki tudja.

Barabás Zsófi nonfiguratív képein egyszerre uralkodik a festék, mint tömör anyag, mint súlyos massza, és az alaktalanság. Az ide-oda görbülő, forduló színes sávok hirtelen egy ovális alakzat alatt futnak tovább, míg bele nem torkollnak egy másik festék, szín tömegbe, és össze nem állnak hangulattá.

Győrffy László szinte naturalisztikus pontossággal megfestett portréin a szabályos vonalak "berobbantása" vezeti a néző figyelmét. Néhol minden külső erő közbejátszása nélkül gyűrődnek, roncsolódnak a felismerhetetlenségig az arcvonások, másutt egy pisztoly, egy telefon hatására torzul olaj örvénnyé az élethű arc.

Barkonyi Zsombor vászon helyett fát választ alapul műveihez, csakhogy ezek a falemezek nem mások, mint gördeszkák. Így azon túl, hogy lemond a festészet hagyományos, szögletes alapjáról, érdekes párbeszédet alakít ki a szépművészet és a jelen kultúrájának egy egészen más területét uraló trendje között.

Mátis Rita képeit katalán öregurak, afrikai asszonyok, és a meleg szerelem életképei uralják. Hihetetlenül élénk, szinte rikító, már-már egymást ütő árnyalatokat összekényszerítő színvilágából életszagú arcok, helyzetek bukkannak elő - minden hihetetlenségük, és néhol abszurdságuk ellenére is közelien.

Ők hatan az Egyhetes gárdájának csak a felét teszik ki. A másik hat művész (Bullás József, László Dániel, Losonczy István, Kovács Lola, Romvári Márton és Varga Rita) is felteszi a kortárs, magyar festészet palettájára a maga színfoltját. A kiállítás érdekes áttekintést és élményt nyújt - nem érdemes kihagyni!

Barsi Böbe


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.