Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elég férfi vagy a rózsaszínhez?

Szólj a pasidnak, tesódnak, férjednek, apukádnak, nagypapádnak, hogy ha segíteni akarnak, posztoljnak magukról fotót rózsaszínben! Így talán minél több nőhöz eljut, milyen fontos az önvizsgálat, a szűrés, a mammográfia!

Közismert férfiak vállalták ismét a rózsaszínt

A Mellrákinfó Egyesület tavaly októberi kampánya annyira sikeres volt, hogy azt az idei évben is folytatják. A csapat két új emberrel egészül ki, akik teljes mellszélességgel támogatják a mellrák elleni küzdelmet. Az egyesület felkérésére rózsaszínbe öltöztek, hogy hangsúlyozzák a férfiak szerepét ebben a nagyon fontos ügyben.

Fotó: Mellrákinfó

Magyarországon évente 8500 nőnél diagnosztizálnak mellrákot és körülbelül 2500 nőt veszítünk el a késői felismerés miatt. Rendszeres mammográfiai szűréssel a betegség a korai stádiumban rendkívül jó arányban gyógyítható, mégis kevesen, a nők mindössze 40-50 százaléka jár csak el a szűrővizsgálatokra, amíg ezzel szemben a skandináv országokban ez a szám 80 százalék körül van! A részvételi arány javítása érdekében a Mellrákinfó Egyesület úgy döntött, hogy októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában ezúttal a férfiakat is megszólítja, ugyanis szó szerint életet menthet az odafigyelésük és támogatásuk. Az egyesület figyelemfelhívó kampányában résztvevő ismert férfiak nemcsak a nevüket és arcukat vállaltak, de úgy döntöttek, hogy a betegség elleni küzdelem szolidaritásaként októberben rózsaszínt viselnek.

Fotó: Mellrákinfó

 

Kulka János az elsők között csatlakozott tavaly a megmozduláshoz:

A testvérem patológus, aki 25 éve emlőrákkal foglalkozik. Tudom, hogy milyen fontos a mammográfiás szűrés és a korai diagnózis, mert az időben felfedezett betegség nagyon jól gyógyítható. Fontos, hogy ezt minél többen tudják és ebben a férfiaknak is van felelőssége - mondta színművész.

 

„A mellrákkal való szembesülés és a gyógyuláshoz vezető út emberfeletti, társ nélkül pedig még nehezebb” – mondja Halom Bori, az egyesület vezetője. „Ezért igyekszünk megszólítani a férfiakat is, hiszen sokszor ők találják meg az elváltozást a nőnél. Fontosnak tartjuk felhívni a férfiak figyelmét arra is, hogy bíztassák kedvesüket az ingyenes mammográfiás vizsgálaton való részvételre és ösztönözzék párjukat, hogy azonnal forduljanak orvoshoz, ha bármi szokatlant észlelnek magukon.”

A két új csatlakozó így nyilatkozott : 

Vincze Ottó: Megtisztelő, hogy részt vehetek ebben a kezdeményezésben. Ha a rosszra jóval válaszolunk, és a változásra koncentrálunk, akkor mindent jóvá tehetünk!”

Fotó: Mellrákinfó

 

Schiffer Miklós:Amikor találkoztam Borival, azonnal tudtam, hogy támogatni fogom ezt a kezdeményezést. A lelkesedése, a tiszta és őszinte segíteni akarása példaértékű. Fontosnak tartom, hogy az emberek tudatában legyenek ennek az alattomos és mindenkit fenyegető kórnak a jelenlétéről, arról, hogy figyelni kell rá és hogy leküzdhető.”

Cégek is beállnak a jó ügy mellé

Idén az egyik nagy biztosítótársaság is rózsaszínbe öltözik. „Egyik kolléganőnk országosan ismertté vált bátor szembenézése a mellrákkal, és az, hogy minél szélesebb körben szeretné felhívni a figyelmet a saját magunkra való odafigyelés, a korai felismerés fontosságára, arra motivált minket, hogy mi is a felvállalt ügye mellé álljunk, és támogassuk a mellrák elleni küzdelmet. Ezért valósítjuk meg a Mellrákinfó Egyesülettel közös kampányunkat is, mellyel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ezek a fontos üzenetek minél több emberhez eljussanak. Kollégáink személyes kiállása mellett külön öröm számunkra, hogy az összes általunk szponzorált férfi sportcsapat is csatlakozott hozzánk. A Fradi labdarúgó klasszisai és vízilabdázói, illetve a MOL-Pick Szeged kézilabdázói közül olyan sztárokkal viseljük együtt a rózsaszínt, mint például Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Vogel Soma, Vámos Márton, Mikler Roland és Bánhidi Bence – mondta el Koháry András, a Groupama Biztosító kommunikációs és PR vezetője.

Fotó: Mellrákinfó

 

Andor Tamás rendező-operatőr így fogalmazott:

Akinek édesanyja, leánya, párja, szerelme, felesége van, az odaáll és megmutatja, hogy tele van aggodalommal és szeretettel azok iránt, akiknek nem tud tevőlegesen segíteni.

A Mellrákinfó Egyesület immár hatodik éve azon munkálkodik, hogy minél több nőhöz eljusson üzeneteivel: oda kell figyelni magunkra, a testünk jelzéseire és el kell járni a szűrővizsgálatokra. Ha pedig bármi szokatlant észlelünk, akkor azonnal orvoshoz kell fordulni és nem szabad hagyni „lerázni” magunkat. Bár a statisztikák szerint ez még mindig az 50 év feletti nők vezető betegsége, az egyesület azt tapasztalja, hogy a Facebookon általuk létrehozott zárt és titkos csoportban egyre több 40, sőt 30 év alatti érintett nő csatlakozik hozzájuk.

Fotó: Mellrákinfó

 

Az online kampány október 1-jén indult a Facebookon és egész hónapban fut. Az eseményben arra buzdítják a férfiakat, hogy posztoljanak magukról olyan képet, amin valami rózsaszín vagy pink ruhadarabot viselnek, ezzel mutatva ki támogatásukat. A hónap végén a posztolók között egy 2 személyes vacsora utalványt sorsolnak ki, amely a Mezzo Music Restaurantba szól. Emellett a város több pontján lesznek láthatóak a képek a villamosmegállókban.

Szereplők: Andor Tamás (operatőr), Bozsó Szilárd (életigenlő), Csikós Árpád (fotóművész), Dombovári Tamás (fotográfus), Kalovits Gábor (amerikai focista), Kulka János (Kossuth-díjas színművész), Litkey Farkas (világbajnok vitorlázó), Mezőffy Tamás (európa-, és világbajnok virágdesigner), Pietro Jackson (Hot Man Dance alapítója), Púza András (Hard Dog Race alapítója), Sándor Pál (filmrendező), Schiffer Miklós (stílusszakértő), Szoboszlay András (rajzoló művész), Varga Dániel (olimpiai bajnok vizilabdázó), Vincze Ottó (válogatott labdarúgó).

 

Fotó: Csikós Árpád, Dombóvári Tamás; Grafika: Szoboszlay András Helyszín: Tiliteo studio, Madison studio; 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.