Mellrák cikkek

Hogy ne legyen késő! – Mi a leghatékonyabb módszer az emlődaganat kimutatására?
A rendszeres szűrővizsgálat megfelelő eszközzel a leghatékonyabb eszköz az emlődaganat korai felismerésére.

Kutyája ismerte fel a 78 éves nő mellrákját
Az okos kutya megmentette a gazdája életét.

Sztárok, akik megküzdöttek a mellrákkal
Október elsején tartják a mellrák elleni küzdelem világnapját. Az esemény világszerte ismert, és erre a szörnyű kórra, a szűrővizsgálatokra és azok fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarországon a nők körében a második helyen álló daganatos megbetegedés az emlőrák. Évente 7-8000 új esetet diagnosztizálnak, és mint minden más betegségnél, itt is a korai diagnózison van a hangsúly.

Orvosesztétikai tetoválás: csodákra képes
A mellrákból felépülni önmagában hatalmas dolog, de a teljes testi-lelki gyógyulás még nem ér véget a negatív laboreredménynél. Szerencsére ma már van megoldás a testkép helyreállítására, és az önbizalom visszaszerzésének útján az első fontos lépés a külső megjelenés. Nóra története inspiráló lehet mindenki számára, aki hasonló beavatkozáson esett át.

Magyar siker is az Angliában díjazott mammográfiai szoftver
Magyar radiológusok és mesterséges intelligencia szakemberek is dolgoznak abban a csapatban, amely ez év szeptemberében elnyerte a brit nemzeti egészségügyi szolgálat, az NHS most első alkalommal átadott Artificial Intelligence in Health and Care (Mesterséges Intelligencia az Egészségügyi Gondozásban) díját. A pályázat eredményét Matt Hancock egészségügyi miniszter jelentette be

"Hálás vagyok a ráknak" – mondja Karsza Péterné Szalánczi Beáta
A mellrák elleni küzdelem havában, eddig is többször foglalkoztunk azzal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos az önvizsgálat és a nőgyógyászati kontroll. De a számok és tények sosem lehetnek olyan meggyőzőek, mint amikor egy betegségen átesett nő meséli el a történetét. Karsza Péterné Szalánczi Beáta nem tartozott a veszélyeztetettek közé, mégis beteg lett. Életét az önvizsgálat mentette meg.

A mellrák-szűrés életet menthet!
A mellrák elleni küzdelmet a kiadónk is rendkívül fontosnak tartja, ezért - férfi kollégáinkat is beleértve -, felvettük legszebb rózsaszín felsőnket, hogy ezzel is azt erősítsük: figyelünk magunkra, figyelünk egymásra, figyelünk rád! Jelentkezz be szűrésre még ma!

Dobd el a melltartót!
Nem, ez a nap nem a pasik kedvéért született. Bár eleinte inkább csak egyfajta feminista lázadásnak indult és nyáron tartották, pár évvel ezelőtt kapcsolódott a mellrák elleni küzdelemhez és beolvadt az októberbe.

Pink palacsintával a mellrák elleni küzdelemért
A mellrák élete során minden nyolcadik-kilencedik nőt érinti, a gyógyulás kulcsa pedig a korai felismerés és az időben elkezdett kezelés, amellyel a rosszindulatú elváltozás nagyon jó eséllyel kezelhető. A Rózsaszín Október mozgalom keretein belül minden évben a felismerés leghatékonyabb módszerére, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet. A főváros legújabb bisztró pubja, a High Five Budapest a kampányhoz csatlakozva egész hónapban rózsaszín palacsintákat és koktélokat kínál vendégeinek, az ezekből származó bevétel 15 százalékát pedig az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen nevű szervezetnek ajánlják fel.

Elég férfi vagy a rózsaszínhez?
Szólj a pasidnak, tesódnak, férjednek, apukádnak, nagypapádnak, hogy ha segíteni akarnak, posztoljnak magukról fotót rózsaszínben! Így talán minél több nőhöz eljut, milyen fontos az önvizsgálat, a szűrés, a mammográfia!
Mellvizsgálat: csak 5 perc!
Riasztó adat, hogy évente 500 ezer nő hal meg mellrákban a világon, noha az időben felfedezett daganat 75 százalékban gyógyítható! Van 5 perced magadra? Te döntesz!
Most segítünk leszámolni a nők gyilkosával
Nálunk is megjelent Dr. Kristi Funk műve, Az egészséges női mell kézikönyve. A mellrák megelőzéséhez és túléléséhez ad hasznos gyakorlati tanácsokat minden nőnek.
Mindenki veszélyben, akinek melle van
Magyarországon a szív-és érrendszeri betegségek mellett a daganatos megbetegedések vezetik a halálozási statisztikákat. A KSH adatai szerint 2018-ban 131 045 haláleset történt, ennek mintegy egynegyede, 32 586 rosszindulatú daganatos megbetegedés miatt. Az adatok ijesztők, de tehetünk azért, hogy a számok ne nőjenek tovább. Például a rizikófaktorok csökkentésével és rendszeres szűrővizsgálattal. Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a korai felismerés fontosságára, valamint a megelőzésre.
Ismerd a testedet, hogy megvédhesd!
Rendhagyó módon idén három vidéki városban lesz lehetőség az emlőrák gyógyításával kapcsolatos ismeretek bővítésére. Elsősorban a védőnőket, a háziorvosi asszisztenseket, az egészségügyi szakdolgozókat várják a találkozókra.
Életmentő érintés a férfitól
Elsőre nem is sejtenénk, hogy a férfiaknak mekkora szerepe van a mellrák korai felismerésében. Párkapcsolatunkban ők többször tapintják, és sokszor jobban ismerik párjuk mellét, ezáltal az esetleges elváltozásokat is előbb észrevehetik. Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke ezért azt tanácsolja a férfiaknak, hogy figyeljenek oda párjukra, és amint valami szokatlant tapintanak, vagy látnak, szóljanak neki, és forduljanak orvoshoz!
Képesek vagyunk rá! Képesek vagyunk rá!
A Rákellenes Világnap (World Cancer Day) idén ezzel a szlogennel jelentkezik, hogy mindenki felfedezhesse, hogy – akár egyedül, akár társakkal közösen – tehet a rákbetegség ellen. Idén a mozgás szerepe áll a középpontban.
Fő az egészség - de most aztán tényleg!
Jövőre elkezdek sportolni, jobban odafigyelek magamra, leadok pár kilót, elkezdek spórolni, többet utazok… – Újévi fogadalmak, amiket minden év végén egy jobb és tartalmasabb élet reményében teszünk meg. A kezdeti lelkesedést követően a magunknak tett fogadalmak szépen lassan elfelejtődnek. A mostani összeállításunkban éppen ezért olyan, a mindennapokban könnyen bevezethető fogadalmakat gyűjtöttünk össze, amelyek pozitív hatással lehetnek az életünkre.
Rózsaszín kupolákkal a mellrák ellen
Különleges képeslap sorozatot adott ki az Egészség Hídja Összefogás a mellrák elleni küzdelem jegyében. A képeslapokon ismert magyarországi épületeket láthatunk egy kis csavarral: a kupolák a mellrák elleni összefogás hagyományos színében, rózsaszínben pompáznak.
Hoppá! Tényleg mellrákot okoz a melltartó?
Még mindig nem tudja pontosan az orvostudomány, hogy mitől alakul ki az emlőrák, de a közéletben sok tévhit kering a betegséggel kapcsolatban. Az biztos, hogy az elhízás, a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás növelheti a kialakulásának kockázatát. Az egyik ismert kozmetikai cég a Mellünk Egészségéért Védőnői Program keretében összegyűjtötte a legismertebb tévhiteket.
Mellesleg, megtapogattad már a sajátodat?
Mi a közös Christina Applegateben, Kylie Minogueban, Anastaciaban és Tallós Ritában? Mindegyikük leküzdötte a mellrákot, amely a évente több mint 500 000 nő életét oltja ki. A mellrák már a fiatalabb korosztályt is egyre inkább érinti, ezért is fontos, hogy minél előbb kialakuljon az egészségtudatos szemléletmód.
A megelőzés ugyanolyan fontos, mint a kezelés
Van egy pillanat minden nő életében, amikor átfut az agyán az ijesztő gondolat, hogy vajon minden rendben van-e a testében. Magyarországon évente körülbelül 7500 új mellrák beteget fedeznek fel. Mégis igazán csak akkor gondolunk bele, hogy érintettek lehetünk akár mi is, ha a környezetünkben is találkozunk egy ilyen élettörténettel. Megelőzhető? Gyógyítható? Ma már szerencsére nem tabu a téma. Beszéljünk a mellrákról!
Ne félj! Nem minden mellcsomó daganat!
Amikor a nők kitapintanak kisebb-nagyobb fájdalmas és fájdalmatlan csomókat a mellükben, azonnal a mellrákra gondolnak. Gyakran ezek ártalmatlan elváltozások, de megnyugtatóan az emlő ultrahang ad erre bizonyságot. Hogy pontosan mik okozhatnak csomókat, arról dr. Gergely Máriát, az Ultrahangközpont radiológusát kérdeztük.
Fáj az ínyed? Lehet, hogy mellrákod van!
A menopauza körül a fogágybetegség számos más egészségi probléma rizikóját fokozza, így a mellrákét is. Dr. Bajusz Örs, az Oxygen Medical fogorvosa, parodontológusa szerint a kezelés akár súlyos következményeket is megelőzhet!
Mellvizsgálat a tükör előtt - így csináld!
Mindenki hallott már az önvizsgálat fontosságáról, ám ennek ellenére viszonylag kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Ennek oka elsősorban a feledékenység, másrészt az érdektelenség. Pedig a nemtörődömség sajnos olyan következményekkel is járhat, amitől minden nő retteg.
Anyunak mellrákja van! Mi lesz most vele, velünk?
Hazánkban évente 6-7 ezer nőnél diagnosztizálnak emlőrákot. Ez ugyanannyi családot, férjet és partnert, nagyjából kétszer ennyi gyereket, és ki tudja hány barátot, barátnőt érint. Az összefogás, a testi-lelki támogatás nemcsak életet, de kapcsolatokat és családokat is menthet.
Mozgással a mellrák is megelőzhető
Bizonyított tény, hogy a rendszeres testmozgás nem csupán a hangulatunkra van pozitív hatással, de számos betegség megelőzésében, illetve kezelésében is nagy szerepet játszik. Nemrégiben megjelent kutatások szerint az inzulinszint csökkentése által az emlőrák kialakulásának kockázatát is lényegesen lecsökkenti.
Divattal a mellrák ellen
Idén tavasztól a hazai divatszakma is bekapcsolódik a mellrák elleni küzdelembe. Az Elle magazin felkérésére ugyanis négy dizájner – Dori Tomcsanyi, Maison Marquise, NUDE by NUBU, Zigi – tervezett olyan ruhát, amellyel a mellrák megelőzésére hívják fel a figyelmet.
Vigyázat! Mellrákot okozhat a magas inzulinszint
Az inzulin fontos szerepet játszik az anyagcsere folyamatokban, így az egyik legjelentősebb hormonunk. Megemelkedett mennyisége azonban komoly betegségekhez vezethet, ráadásul a legújabb kutatások szerint a mellrák kialakulásával is összefüggésben lehet. A magas inzulinszint tüneteire hívja fel a figyelmet a szakértő.
Pink dobozos csiperkével a mellrák ellen! – Kampány!
A „Go Pink” szlogennel ismert világméretű kampányhoz most bárki csatlakozhat! Nem kell mást tenni, mint októberben megvásárolni egy rózsaszín tálcás kiszerelésű csiperkegombát. Ezzel ugyanis aktívan hozzájárulhatunk a mellrákkockázat csökkentéséhez!
600 hajó a mellrák ellen
Mellrák. Félelmetes szó. Rideg és kíméletlen. Félünk tőle, ezért menekülünk előle. Pedig muszáj gondolni rá. Idén a Kékszalag 600 hajója is tesz azért, hogy senki ne érezze magát egyedül ebben a helyzetben.
A túlsúly a mellrák kockázatát is növeli!
A túlsúly számos betegség kockázatát növeli, többek közt a mellrákét is. Mivel ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül ezzel a diagnózissal, az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Miért fogyasszunk lenmagot és szezámmagot?
A nők egyre nagyobb része szenved hyperösztrogenizmusban – amikor az ösztrogén nevű hormon szintje a progeszteronhoz képest magasabbá válik.
Akik a legtöbbet tettek a nőkért
Mindenkinek az életében van legalább egy fontos nő, akiért érdemes küzdeni. A küzdelem pedig akkor válik igazán fontossá, amikor ez a nő bajban van. Ilyenkor különösen nagy szükség van a női összefogás erejére. Most díjazták azokat, akik a legtöbbet tettek a facebookon szavazók szerint.
A mellrák gyakrabban újul ki az elhízott nőknél
Az elhízott - sőt már a túlsúlyos - nőknek is jelentősen megnő az esélyük a mellrák kiújulására, függetlenül a korábbi terápiák fajtájától - áll egy új amerikai kutatásban. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza az összefüggésekről és a rendszeres szűrés jelentőségéről beszélt.
"A hízástól lett mellrákom..."
Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy a túlsúly az egyik komolya rizikófaktora a mellráknak (is). Mivel ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül ezzel a diagnózissal, az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyásza beszélt a témáról.
A mellrák önmagában nem halálos...
Ma Magyarországon évente 7500 nőnél diagnosztizálnak mellrákot. Az önvizsgálat és a korai felismerés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, és fontos tudni az életmód és a megelőzés összefüggéseiről is. Dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa segít az eligazodásban.
Így kerülheted el a mellrákot!
Az egyik elismert amerikai szakértői bizottság szerint az emlődaganattól félő nőknek kevesebbet kellene aggódniuk a mobiltelefon és a hajfesték miatt, és jobban oda kellene figyelniük a testsúlyukra, az alkoholfogyasztásra, a testmozgásra, a menopauza hormonális kezelésére és az orvosi vizsgálatokból származó túl sok sugárzásra.
A kövérség és a lelkibetegség segíti a mellrák kialakulását
A University of Granada kutató bebizonyították, hogy a túlsúly - különösen a jelentős mértékű - elősegíti a mellrák kialakulását a korábbi életévekben.
A mellrákról, sok nő rémálmáról!
A mell rosszindulatú daganatainak gyakorisága évről évre nő. A statisztika szerint a leginkább veszélyeztettek az 50 év feletti nők, de számos esetben a beteg harmincas éveiben járó nő, sőt akad példa férfibetegre is.