Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mindenki veszélyben, akinek melle van

Magyarországon a szív-és érrendszeri betegségek mellett a daganatos megbetegedések vezetik a halálozási statisztikákat. A KSH adatai szerint 2018-ban 131 045 haláleset történt, ennek mintegy egynegyede, 32 586 rosszindulatú daganatos megbetegedés miatt. Az adatok ijesztők, de tehetünk azért, hogy a számok ne nőjenek tovább. Például a rizikófaktorok csökkentésével és rendszeres szűrővizsgálattal. Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a korai felismerés fontosságára, valamint a megelőzésre.

− Hazánkban évente 8000 új mellrákos megbetegedést diagnosztizálnak. A nők 7-10 százalékánál, leggyakrabban a középkorú és idősebb korosztályban (40-60 évesek) jelentkezik, de előfordulhat fiatalabb korban is. Mivel a kezdeti szakaszban gyakran tünetmentes, így nem lehet elégszer hangsúlyozni a rendszeres mammográfiai szűrővizsgálat és az önvizsgálat fontosságát. Az emlőrák ugyanis a legtöbb rákfajtához hasonlóan kezelhető és gyógyítható, függően attól, hogy mikor fedezik fel – mondta dr. Kocsis Judit, a Budai Egészségközpont onkológus szakorvosa.

A mellrák tünetei:

  • tapintható, fájdalmatlan csomó a mellben
  • tapintható tömött nyirokcsomó megjelenése a hónaljban
  • duzzadttá, keménnyé, pirossá, torzulttá váló mell
  • nem gyógyuló seb, narancsbőr tünet vagy gyulladásos bőrtünetek megjelenése, esetleg ödémával a mell bőrén
  • viszkető, kipirosodó, súlyosabb esetben beforduló, váladékozó emlőbimbó

 

Kik a veszélyeztetettek?

  • akiknél pozitív a családi anamnézis
  • egyenes ági rokonságban előfordult fiatalkori (50 év alatt) emlőrák, illetve egyéb daganatos megbetegedés, pl. petefészekrák
  • akiknél egy vagy több rizikófaktor áll fenn az alábbiak közül:

    • késői menopauza, menopauzában hormonpótló kezelés
    • terhesség hiánya vagy késői életkorra tolódása
    • elhízás (főként menopauza után), zsírdús, rostszegény étrend
    • ülő, mozgásszegény életmód
    • dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás
    • korábbi mellkasi besugárzás

Mellrák a férfiaknál? Igen!

A betegség igen ritkán (az összes emlődaganat kb. 1 százaléka esetében), de előfordulhat férfiaknál is. Hazánkban jelenleg 360 körül van az ismert férfi emlődaganatos esetek száma. Kialakulásának hátterében genetikai eltérés állhat, de az életmódbeli rizikófaktorok itt is szerepet játszanak. Mivel nehezebb a felismerésük, ezért kevésbé gondolnak erre a betegségre, és gyakran csak előrehaladottabb stádiuman derül rá fény.

Önvizsgálat és diagnózis

A rendszeres szűrővizsgálat mellett az önvizsgálat is segít a korai felfedezésben. A vizsgálatot célszerű minden hónapban ugyanabban az időszakban, a menstruációs ciklust követő napokban elvégezni. Álljunk a tükör elé és tegyük csípőre a kezünket. Figyeljük meg a mellek formáját, méretét, kontúrját, a mellbimbókat és a bőr változásait. Emeljük fel mindkét kezünket a fejünk fölé, és így is nézzük meg a fentiek szerint, valamint azt is, hogy a mell körvonala változik-e. Tegyük tarkóra az egyik kezünket, a másik kezünk 3 középső ujjának ujjbegyével, körkörös mozdulatokkal vizsgáljuk át a mellünket. Végezzük el a vizsgálatot álló és fekvő helyzetben, mindkét mellen. Vizsgáljuk át a mellekhez tartozó nyirokrétegeket is a hónaljnál, kulcscsontnál és a szegycsontnál is. Végül pedig préseljük össze a mellbimbót, hogy meggyőződjünk arról, nem váladékozik-e.

Kép: pixabay

Bizonyított tény, hogy a rendszeres testmozgás nem csupán a hangulatunkra van pozitív hatással, de számos betegség megelőzésében, illetve kezelésében is nagy szerepet játszik. Nemrégiben megjelent kutatások szerint az inzulinszint csökkentése által az emlőrák kialakulásának kockázatát is lényegesen lecsökkenti.

− Ha fájdalmas csomót fedezünk fel a mellünkben vagy a hónaljunkban, kisebb az esély, hogy rosszindulatú az elváltozás. Azonban semmilyen esetben se várjuk, hogy magától eltűnjön! Mindenképp forduljunk orvoshoz, aki fizikális vizsgálattal, röntgen mammográfiával, az emlő ultrahangos vizsgálatával és szövettani mintavétellel megállapítja, hogy valóban mellrákról lehet-e szó. Tartsuk észben, ha a betegséget időben felismerik, a teljes gyógyulás aránya 70 százalék, sőt a korszerű kezeléseknek köszönhetően az előrehaladottabb esetekben is egyre gyakrabban lehet teljes vagy tartós remissziót, azaz betegségmentes állapotot elérni – tette hozzá a doktornő.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.