Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sztárok, akik megküzdöttek a mellrákkal

Október elsején tartják a mellrák elleni küzdelem világnapját. Az esemény világszerte ismert, és erre a szörnyű kórra, a szűrővizsgálatokra és azok fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarországon a nők körében a második helyen álló daganatos megbetegedés az emlőrák. Évente 7-8000 új esetet diagnosztizálnak, és mint minden más betegségnél, itt is a korai diagnózison van a hangsúly.

A mellrák hazánkban sajnos gyakori betegségnek számít. Az újonnan diagnosztizált betegek egyharmada bele is hal a betegségbe, vagy annak szövődményeibe. Pedig a mellrák megelőzhető, havi önvizsgálattal, és rendszeres szűrővizsgálatokkal idejében védekezhetünk ellene. A kór egyébként nemcsak a nőket érintve, évről-éve 150-200 férfinél is ez a betegség okoz problémát.

Több világsztár is felhívta már a figyelmet és nemcsak október elsején a mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából, hanem azon kívül is, hogy mennyire fontos a betegségről tudnia a nőknek. Ezek a híres nők igazi harcosok. Van köztük olyan, aki nem először néz szembe az emlőrákkal, és van olyan is, aki megelőző lépéseket tett a betegség kialakulásának érdekében.

Olivia Newton-John

A Grease film sztárjánál 1992-ben fedezték fel a daganatot, és részleges masztektómián és kemoterápiás kezeléseken esett át. Az énekesnő a mellrákra való odafigyelés céljából még egy lemezt is megjelentetett. A Stronger Than Before albuma bevételével a mellrák elleni védekezést segítette. Olivia Newton-John szülővárosában még egy rákközpontot is létrehoztak (ebben segített az énekesnő is). Szintén az ő nevét viseli egy egészségügyi készlet, ami az önvizsgálatra hívja fel a figyelmet. 2013-ban és 2017-ben a rákja kiújult, és áttétessé vált, de a kezelések segítettek neki.

Cynthia Nixon

A Szex és New York sorozat és filmek sztárjánál már kétszer diagnosztizáltak mellrákot. Az elváltozást Cynthia orvosa fedezte fel egy éves szűrésen. Az apró csomó korábban még nem volt ott, így gyorsan biopsziát vettek és megkezdték a kezelést. Szerencsére Nixon-nál azóta nem újult ki a betegség, és élharcosként vesz részt a mellrák elleni küzdelemben.

Kylie Minogue

2005-ben diagnosztizálták az énekesnőnél a mellrákot, amit még a korai stádiumban fedeztek fel nála. Kylie-t így is megműtötték (részleges masztektómia) és kemoterápiás kezelést is kapott fél éven keresztül. A kezelések miatt Kylie valószínűleg nem lehet anyuka, ugyanis 2011-ben kiderült, hogy meddő lett.

A mellrák következtében valószínűleg nem lehet gyermekem. Az embernek el kell fogadnia a rossz és a jó dolgokat az életben, de őszintén, azok után, amiken keresztül mentem, nem hiszem, hogy képes vagyok rá.

nyilatkozta a Dailymail-nek.

Angelina Jolie

A színésznő édesanyja hosszú betegség után mellrákban hunyt el. Az orvosi vizsgálatok és tesztek elvégzése után kiderült, hogy a színésznő esetében is igen magas a mellrák kialakulásának esélye (BRCA génmutáció). Angelina Jolie a kockázat minimalizálása érdekében úgy döntött, hogy minkét mellét eltávolíttatja. Döntésről őszintén beszámolt a médiában is. A színésznő fontosnak érezte, hogy felhívja a nők figyelmét arra, hogy tájékozódjanak a betegséggel kapcsolatban a megelőzés lehetőségeiről, és hozzák meg saját döntéseiket.

Christina Applegate

2008-ban fedezték fel a mellrákot a színésznőnél, aki a korai stádiumban járt. Christina is hasonló lépésre szánta el magát, mint Angelina Jolie. Hogy ne újuljon ki a betegsége, mindkét mellét eltávolították. Szerencsére Applegate a kezelések és a műtétek után egy kislány gyermeknek adott életet. Nemrég kiderült viszont, hogy a mellrák túlélése után a szklerózis muliplex betegséggel is meg kell birkóznia.

Sheryl Crow

A mellrák megelőzésének egyik élharcosa Sherly Crow, akinél 44 éves korában állapították meg az elváltozást. Az énekesnő hisz abban, hogy számára a betegség egy lehetőség volt arra, hogy elkezdjen másképp tekinteni az életére. Crow gyakran lép fel olyan koncerteken, ahol a mellrák kutatás miatt gyűjtenek adományt.

És akiknek későn érkezett a segítség...

Ingrid Bergman 67 évesen halt meg rákban, de Bette Davis-t is ezzel a betegséggel kezelték 81 éves korában. Sajnos rajtuk már nem tudtak segíteni.

Önvizsgálat fontossága

Az önvizsgálat fontos a mellrák megelőzésében (Foto: Depositphotos)

Az emlők vizsgálata önmagában nem szűrővizsgálat, a mammográfiás vizsgálatot nem helyettesíti, de a korai felismerésben fontos szerepe van. Az önvizsgálatot rendszeresen végzők között kevesebb előrehaladott rák fordul elő, mint az ezt elhanyagolók esetében.

Az önvizsgálatot a menstruáció utáni napokban érdemes elvégezni, egy jól megvilágított helyiségben, a tükör előtt. Az emlők alakját, nagyságát, a mellbimbók állapotát és az emlő bőrét szükséges áttekinteni leengedett és felemelt karral is. A tapintásos vizsgálat során ajánlatos három ujjal végigtapogatni a melleket, körkörös mozdulatokkal, a hónalj árkában is.

Ezt is olvasd el!


Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.
Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.