Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A mellrák-szűrés életet menthet!

A mellrák elleni küzdelmet a kiadónk is rendkívül fontosnak tartja, ezért - férfi kollégáinkat is beleértve -, felvettük legszebb rózsaszín felsőnket, hogy ezzel is azt erősítsük: figyelünk magunkra, figyelünk egymásra, figyelünk rád! Jelentkezz be szűrésre még ma!

Nem lehet elégszer ismételni, hogy a mellrák nem halálos diagnózis, amennyiben korai szakaszban fedezzük fel! Ám ehhez az első lépést nekünk kell megtenni, ez pedig az önvizsgálat. Férfi kollégáink részben azért álltak mellénk, hogy támogatásukról biztosítsák a számukra fontos nőket; részben azért, hogy felhívják a figyelmet arra: a mellrák nem csak a nők betegsége! Az  önvizsgálat a férfiak számára is kötelező!

#szívemenviselem Fotó: Izsó Márton

Három fő pillér segíti a mellrák korai felismerését, amelyek minden nő számára elérhetőek Magyarországon: az önvizsgálat, a mammográfia és az éves nőgyógyászati kontroll során elvégzett tapintásos mellvizsgálat. Ezzel a magyar lakosság nagy része is tisztában van az AVON legfrissebb reprezentatív kutatása szerint. A válaszadók 84 százaléka az önvizsgálatot, 82 százaléka a mammográfiás szűrővizsgálatot, míg több mint a fele a nőgyógyászati vizsgálatot is a korai felismerés fontos eszközének tartja.

A jelenlegi járványügyi helyzet számos változást hozott a mindennapi életbe, új félelmekkel és kihívásokkal kellett szembenézni. Fontos azonban, hogy ne felejtsük el, hogy az egészségünk megőrzése érdekében ugyanolyan kiemelt szerepet kell, hogy kapjon az önfigyelem, és az egészségtudatos rutin kiépítése, mint korábban.

Kérjük az emlő vizsgálatát is! Fotó: Pinterest

„A 2020-as mellrák kutatásunk adatai sok esetben megdöbbentőek. Pozitív, hogy a magyar nők ismerik a korai felismeréshez szükséges eszközöket, azonban ennek ellenére úgy tűnik, hogy mégsem cselekszenek. A felmérésben résztvevő női válaszadók negyede még sosem volt mammográfiás vizsgálaton, és 41 százalékuk jár csak évenkénti nőgyógyászati szűrésre, viszont kevesebb mint harmada így is csak akkor, ha panasza van. Ráadásul a kutatás szerint a nőgyógyászati vizsgálat során 28 százalékban nem történik meg és szó sem esik a mellek áttapintásáról” – nyilatkozta a kutatással kapcsolatban Kósa Anita, az AVON szóvivője.

„Félünk, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben ezek a számok még tovább csökkenhetnek.” – mondta dr. Drajkó Veronika, onkológus, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke. – Az országos szűrőpontok jelenleg is nyitva vannak, és szeretnénk biztatni mindenkit, hogy kérjenek időpontot, és éljenek ezzel a lehetőséggel. Az időben felismert emlődaganat ugyanis nagy eséllyel gyógyítható, és a betegeknek 75 százalék esélyük van arra, hogy akár 15 év múlva is egészségesen élhessenek.”

A mammográfia nem fáj! Fotó: Pinterest

Arról is beszélt, hogy sok a tévhit a mammográfia és a mellrák körül, és sokan ezek miatt nem élnek a korai felismerés eszközeivel. Ilyen tévhit például hogy fájdalmas a mammográfiás vizsgálat, pedig ez legtöbbször egyéni érzékenység függvénye, vagy sokan vannak, akik a sugárzástól félnek, pedig az elenyésző.

 

Karsza Péterné Szalánczi Beáta, mellrák önkéntes maga is megküzdött a mellrákkal.

Fiatal voltam, a rizikófaktorokat kizártam, egészségesen éltem, sportoltam, nem dohányoztam, nem ittam, sokáig szoptattam mindhárom gyermekemet, nem voltam túlsúlyos. 39 évesen mégis ott álltam a zuhany alatt elvégzett önvizsgálat után a diagnózissal: a daganat rosszindulatú, mellrákom van. Megrázó volt, de szerencsére időben felfedeztük a betegséget. A tévhitek azonban visszatartják a nőket, hogy éljenek a korai felismerés eszközeivel. A mellrák még mindig tabu, ezért fontos, hogy beszéljünk róla és megcáfoljuk a téves ismereteket.”

Hogyan lehet részt venni az országos mellrák-szűrő programban?

A korai felismerést szolgáló legelterjedtebb szűrővizsgálat a mammográfia. Az országos szűrőprogramban a 45-65 év közötti nők számára a vizsgálat ingyenes, kétévente ajánlott elvégezni, az érintettek behívót kapnak a szűrésre. Panasz esetén a háziorvos vagy nőgyógyász is kiállíthat beutalót, a vizsgálat ebben az esetben is ingyenes. Az ultrahangos vizsgálat a mammográfiát kiegészítő, illetve helyettesítő módszer, a 40 évnél fiatalabb nők esetében általában ezt javasolják, később már inkább a mammográfiás vizsgálat mellett, a komplex emlővizsgálat része.

A témában még itt olvashatsz: 

Mellvizsgálat csak 5 perc!

Pink palacsintával a mellrák elleni küzdelemért

Dobd el a melltartót! 

Elég férfi vagy a rózsaszínhez? 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.