Emlőrák cikkek

Mellműtéten átesett nőknek kínál speciális kollekciót egy nemzetközi divatmárka
Nők millióinak okoz egészségügyi problémát a mellekben felbukkanó, rossz indulatú csomó. Bár korán felismerve a mellrák az esetek 70-80 százalékában gyógyítható, ehhez sokszor áldozatokat kell hozni, mely gyakran masztektómiát, vagyis a mell eltávolítását jelenti.

"Hálás vagyok a ráknak" – mondja Karsza Péterné Szalánczi Beáta
A mellrák elleni küzdelem havában, eddig is többször foglalkoztunk azzal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos az önvizsgálat és a nőgyógyászati kontroll. De a számok és tények sosem lehetnek olyan meggyőzőek, mint amikor egy betegségen átesett nő meséli el a történetét. Karsza Péterné Szalánczi Beáta nem tartozott a veszélyeztetettek közé, mégis beteg lett. Életét az önvizsgálat mentette meg.

A mellrák-szűrés életet menthet!
A mellrák elleni küzdelmet a kiadónk is rendkívül fontosnak tartja, ezért - férfi kollégáinkat is beleértve -, felvettük legszebb rózsaszín felsőnket, hogy ezzel is azt erősítsük: figyelünk magunkra, figyelünk egymásra, figyelünk rád! Jelentkezz be szűrésre még ma!

Mellvizsgálat: csak 5 perc!
Riasztó adat, hogy évente 500 ezer nő hal meg mellrákban a világon, noha az időben felfedezett daganat 75 százalékban gyógyítható! Van 5 perced magadra? Te döntesz!

Emlőrák: mit lát a röntgen és mit az ultrahang?
A nők rettegett betegsége az emlőrák, élete folyamán minden tizedik nőnél jelentkezik. A korai diagnózis azonban életet ment, amely röntgen mammográfiával és emlő ultrahang vizsgálattal történik. Mikor melyiket érdemes alkalmazni?
Mit jelent Angelina Jolie magas BRCA értéke?
Az elmúlt napok kétség kívül legfelkavaróbb híre Angelina Jolie műtétéhez kapcsolódik. A színésznő kettős melleltávolításon esett át, hogy így próbálja megelőzni a rákot. Az emlődaganat magas rizikójára orvosai az elvégzett genetikai vizsgálat alapján következtettek. De mit is jelent a BRCA valójában?