Életforma.hu

STÍLUS

Mellműtéten átesett nőknek kínál speciális kollekciót egy nemzetközi divatmárka

Nők millióinak okoz egészségügyi problémát a mellekben felbukkanó, rossz indulatú csomó. Bár korán felismerve a mellrák az esetek 70-80 százalékában gyógyítható, ehhez sokszor áldozatokat kell hozni, mely gyakran masztektómiát, vagyis a mell eltávolítását jelenti.

A masztektómián átesett nőknek érthetően speciálisak az igényeik a melltartókat vagy fürdőruhákat illetően. Eddig ilyesmit csak gyógyászati segédeszközöket forgalmazó boltokban lehetett kapni. A Mango ezen szeretne változtatni azzal a kollekcióval, mely kifejezetten az emlőeltávolító műtéten átesett hölgyek számára készült. A céljuk az volt, hogy nagyobb választási lehetőséget biztosítsanak azoknak a műtéten átesett nőknek, akik nem élnek a rekonstrukciós műtétek lehetőségével vagy nem hordanak mellimplantátumot. Ezért ennek megfelelően újragondolták a már forgalomban lévő Lola- kollekciójukat, és egykosaras melltartókat, fürdőruhákat dobtak piacra.

Fotó: Mango

A spanyol ruházati cég minden eladott darab bevételét a teta & teta nonprofit szervezet számára ajánlja fel, mely azon dolgozik, hogy segítsen a melleltávolító műtéten átesett nőknek és a társadalomnak elfogadni a betegség által megváltozott testüket.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by teta & teta (@tetayteta)

A szervezet célja, hogy kreatív kampányokkal hangot és teret adjon a masztektómián átesetteknek, pozitív példákkal biztatva őket arra, hogy a veszteségek ellenére is bátran vállalják fel önmagukat, hiszen ők továbbra is ugyanazok az értékes emberek, akik a beavatkozások előtt voltak.

Végezetül pedig szeretnénk felhívni a figyelmet az önvizsgálat és a rendszeres orvosi szűrővizsgálat fontosságára. A Magyar Onkológusok Társasága szerint hazánkban évente, mintegy 24000-25000 ezren halnak meg emlőrákban, s ez a szám évről-évre egyre csak emelkedik. Ha tudni akarod, hogyan kell elvégzeni az önvizsgálatot, akkor kattints ide.

 


Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.