Életforma.hu


Idén több mint 10 ezer kilogramm száraz táppal segítették a menhelyi állatokat a SPAR-vásárlói

Idén több mint 10 ezer kilogramm száraz táppal segítették a menhelyi állatokat a SPAR-vásárlói 

Hagyományt teremtve immár harmadik alkalommal indította el a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal közösen a „Mancs a bajban!” elnevezésű nagyszabású, kétnapos állateledel-gyűjtő kampányát. A gyűjtés harmincöt helyszínén, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában 2023. május 13-án és 14-én kutya száraz tápból több mint 9 ezer, macska száraz tápból pedig több mint ezer kilogramm gyűlt össze a vásárlók nagylelkűségének és gondoskodásának köszönhetően. A SPAR pedig 1 millió forinttal járult hozzá az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkájának támogatásához.
A Bakancsos utcai bolhapiac büféjének vezetője senkit sem hagy éhezni

A Bakancsos utcai bolhapiac büféjének vezetője senkit sem hagy éhezni 

Pintér Péter nem tudja elviselni, ha kukából eszik valaki
Egy évvel az afganisztáni tálib hatalomátvétel után közel 13 millió gyerek szorul sürgős humanitárius segítségre

Egy évvel az afganisztáni tálib hatalomátvétel után közel 13 millió gyerek szorul sürgős humanitárius segítségre 

Az UNICEF adatai szerint rendkívül súlyos a helyzet, a lakosság több mint fele – közel 24,4 millió ember – szorul sürgős humanitárius segítségre.
Bátor Tábor és Bátor Sali: támogasd te is a beteg gyerekek gyógyulását

Bátor Tábor és Bátor Sali: támogasd te is a beteg gyerekek gyógyulását 

Új termékkel járul hozzá az Eisberg a beteg gyerekek gyógyulásához.
Hatalmas összeget ajánlott fel az ukrán menekültnek II. Erzsébet királynő

Hatalmas összeget ajánlott fel az ukrán menekültnek II. Erzsébet királynő 

II. Erzsébet királynő pénzadománnyal segíti az Ukrajnából menekülteket.
Ukrán-orosz háború: segítenél az Ukrajnából menekülőknek? Így teheted meg!

Ukrán-orosz háború: segítenél az Ukrajnából menekülőknek? Így teheted meg! 

Több tízezer ember menekült el a háború elől Ukrajnából. Magyarországra is sokan érkeztek, és elkél a segítség. Íme egy lista, hogy milyen szervezetnek tudsz segíteni és milyen adománnyal.
A zene felemel - A Máltai Szimfónia program a nehéz körülmények között élő gyermekeknek segít

A zene felemel - A Máltai Szimfónia program a nehéz körülmények között élő gyermekeknek segít 

A Zeneakadémia nagytermében az Óbudai Danubia Zenekarral lépnek fel február közepén a felzárkózó településeken zenét tanuló gyermekek. A Máltai Szeretetszolgálat sikerélményekre alapozó közösségi programja a hátrányos helyzetű gyermekek felemelkedését segíti, akiknek számos képességük fejlődik, miközben zenélni tanulnak. A legügyesebb gyerekek játéka ma már igazi előadásnak számít, amit több koncerten bizonyítottak eddig is.
Közös felelősségünk tenni a gyermekbántalmazás ellen

Közös felelősségünk tenni a gyermekbántalmazás ellen 

A bántalmazott gyerekek sokszor nem érzik, hogy ami velük történik, az nem természetes – közös felelősségünk tenni a gyermekbántalmazás ellen
Együtt a babákért - A dm a nehéz helyzetben is támogatja a kisgyermekes családokat

Együtt a babákért - A dm a nehéz helyzetben is támogatja a kisgyermekes családokat 

A dm nemzetközi szinten elköteleződött a szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermekes családok megsegítése mellett. Ezen törekvéseiben az elmúlt években a járvány miatt megváltozott körülmények sem akadályozták, sőt nagyobb szükség volt a támogatásra, mint korábban.
Milliókat gyűjtöttek jótékonysági célra Csonka András követői

Milliókat gyűjtöttek jótékonysági célra Csonka András követői 

A színész elérzékenyült, amikor felhívása után elkezdtek beérkezni a pénzadományok, amelyet jótékonysági célra egy fiatalember és családja megsegítésére ajánlottak fel.

Az önkéntes munkában gyakran a gyarmati logika él tovább 

Mára a nyugati világban az önkéntes munka sajátos iparággá nőtte ki magát. Embertömegeket és hatalmas pénzeket mozgat meg. Az utóbbi időben azonban a mozgalommal kapcsolatban egyre gyakrabban hangzik el kérdés: segít, vagy inkább árt a jóindulatú "hozzá nem értés"?

Mellműtéten átesett nőknek kínál speciális kollekciót egy nemzetközi divatmárka 

Nők millióinak okoz egészségügyi problémát a mellekben felbukkanó, rossz indulatú csomó. Bár korán felismerve a mellrák az esetek 70-80 százalékában gyógyítható, ehhez sokszor áldozatokat kell hozni, mely gyakran masztektómiát, vagyis a mell eltávolítását jelenti.

8+1 tipp, ami segít, hogy 45 éves kor felett is újra tudd kezdeni 

Ha már régóta gondolkozol azon, hogy megvalósítod féltve őrzött álmod, ám mindig felülkerekedik, a „de mi lesz, ha...” kérdése, akkor ez a cikk neked szól.

A MoME izolációs csomagja már letölthető a netről 

Mindannyian megtapasztaltuk már, mennyi gondot okoz egy váratlan élethelyzetben, ha hirtelen kell összekészítenünk a legszükségesebb dolgokat. Lehet ez egy prompt utazás, egy gyors kórházba vonulás, vagy éppen egy baba születése. A MoME Szociális Design Kutatócsoportja megértette az idők szavát, és összeállította a digitálisan letölthető izolációs pakkját, elsőként az újszülöttek részére.

Így segíthetjük egymást a koronavírus-járvány idején 

Sokan megtehetjük, hogy otthonról dolgozunk. A helyi kisvállalkozó, a pék, a bicikliműhely, a zöldséges és számos szolgáltató viszont nap mint nap bejár, amíg megteheti. Fennmaradásukhoz azonban nekünk, vásárlóknak is empatikusan kell hozzáállnunk. Olvassátok tippjeinket az egymást segítés jegyében.

Tudni kell érettségizni matekból 

Alig két hónap múlva kell érettségizni matekból. A felkészülés sokaknak kínlódás. Sőt, még csak ott tartanak, hogy most kezdik átismételni a 4 éves anyagot. De vajon valóban jó úton járnak-e akkor, ha átrágják magukat az egészen?

Újfajta kapcsolódások 

Ruth Drew, az amerikai Alzheimer Szövetség igazgatója szerint még soha senki nem nyert meg vitát alzheimeressel szemben. A szakértő sokáig dolgozott egy kórház geriátriai pszichiátriai osztályán, valamint egy Alzheimer-kórral élőknek fenntartott segélyvonal vezetőjeként. Saját személyes élményei is azt erősítik meg, hogy semmi logika vagy racionalitás nem segít ezekben a helyzetekben.

„Ez se százas!...” – csak ezt ne! 

Becslések alapján napjainkban 200.000 honfitársunk szenved Alzheimer-kórban vagy valamilyen, különböző súlyosságú demenciában. A betegségben szenvedők gyakran élnek együtt a megbélyegzés és a kirekesztettség érzésével. A sztereotípiák, a nem hiteles és nem megfelelő tájékoztatás ijesztővé tehetik a helyzetet az érintett és családja, valamint a barátai számára. Egyrészről sokan hiszik, hogy nincs mit tenni, másrészről – gyakran figyelmen kívül hagyva a nyilvánvaló tüneteket – a természetes öregedés folyamataként tekintenek a kialakult helyzetre.

Nemcsak a betegeket érinti az Alzheimer-kór 

Az Amerikai Egyesült Államokban 16 millióan érintettek, akik az Alzheimer-kórban vagy más demenciákban személyes gondoskodást nyújtanak. Habár magyar adatok nem állnak rendelkezésre, gyaníthatóan nálunk is jelentős azok száma, akik a feltételezett mintegy negyedmillió demenciával élő beteg hozzátartozójukat támogatják a mindennapokban. A legtöbb esetben a családtagok igen csekély állami hozzájárulást kapnak az otthonápoláshoz, mindez pedig azt jelenti, hogy a személyes gondoskodást nyújtók sokszoros komoly nehézségekkel néznek szembe.

Szörnyű hallucinációkkal küzd a nagyi 

Alzheimer-kórban és más demenciákban is előfordul, hogy a betegek olyan dolgokat látnak, hallanak, ízlelnek vagy szagolnak, amik a valóságban nincsenek ott. Ezek a hallucinációk időnként ijesztőek lehetnek, míg mások teljesen hétköznapinak hatnak az azt átélőnek.

Aggaszt a gyerek félévi bizonyítványa? 

Mindjárt itt a január vége, ami egyet jelenti a gimisek félévi bizonyítvánnyal. Ilyenkor jellemző a pánikhangulat. Különösen igaz ez sokak mumusára, a matekra! A diákoknak már csak azért sincsen könnyű dolguk, mert itt nem elég átvenni a tananyagot, hogy behozzuk a lemaradást! Ismerős az érzés?

Nem is olyan egyszerű a tisztálkodás idős korban 

Egy felnőttnek a fürdés igen személyes cselekedet! A demens beteget kellemetlenül érintheti, hogy ilyesmiben is segítségre szorul. Ugyanakkor a fürdés pihentető, élvezetes tevékenység. Nehéz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy a beteg önállónak érezze magát, megmaradjon a privát szférája, de mégis tudjunk neki segíteni. Néhány, a fürdésnél jelentkezhető kellemetlenségek elkerülésére szolgáló tanácsot ad a felejtek.hu.

Gyász, az állandó útitárs 

Gyakran tapasztalják a gondviselők a veszteség és a gyász érzését a betegséggel járó változások okán. A beteg állapotának hanyatlása miatt gyászolunk, ami nemcsak nekik, de nekünk is veszteséget jelent.

Külső fényesség vs. belső ragyogás 

Egyáltalán nem értem, hogy mi ez a hülyeség? Már bocsi! Mi az, hogy a mostani tinédzserek felszínesek és, hogy ez mekkora baj? Mégis honnan lenne tudásuk a „másféléről”, ha senki nem tanítja őket, ha nincs a szülőknek ideje, ha nem ülnek le ők sem? Miért kellene nekik egyedül kitalálniuk, hogy valamit máshogy kellene csinálniuk? Egyáltalán hogyan kellene rájönniük erre?

Mit tegyünk, ha szerettünknél demenciát gyanítunk? 

Képzeljük el a következő helyzetet: meglátogatjuk az édesanyánkat. Felajánljuk neki, hogy főzünk egy kávét, ám amikor a hűtőszekrénybe nyúlunk a tejért, kellemetlen meglepetés fogad - tejesdoboz helyett egy hajkefe akad a kezünkbe. Tudjuk, hogy édesanyánk mindig is adott a rendre, ezért különösen furcsának találjuk a helyzetet. Hirtelen belénk hasít a felismerés, hogy nem ez az első eset. Eszünkbe ötlenek a telefonbeszélgetések, amikor mindent többször megismételt; az időnkénti zavartság; az elfelejtett számlák. Ekkor tűnik fel, hogy édesanyánk visszahúzódóbbá vált. A fájdalmas kérdés már szinte magától adódik: lehet, hogy Alzheimer-kórral él?

Küzdelem a gyásszal 

Miután Jan Robinson megözvegyült, könyvet írt saját élményeiről, valamint más, partnerüket elveszített özvegyekkel való beszélgetéseinek tanulságairól. Ezzel szeretne segíteni a gyászolókat nehéz élethelyzetükben.

Felelőtlen szülő lennék? Most kiderül! 

Aggódik gyermekei online-biztonsága miatt a szülők 84%-a világszerte, mégis a csemeték egész gyermekkora alatt átlagban mindössze 46 percet fordítanak arra, hogy az online biztonságról beszélgessenek vele! Egy friss elmérés szerint 58%-uk kevesebb mint 30 percet fordít erre, kevesebbet, mint egy iskolai tanóra időtartama.

Sürgős ügyek kezelése 

Az inkontinencia a vizelet- és a széklet tartásának nehézségét jelenti. Idősebb korban, így Alzheimer-kórban és demenciában is gyakran előfordul – kiváltképp a betegség előrehaladott stádiumában okozhat jelentős nehézségeket.

Vérbő napokra készüljünk! 

Nincs gond a hazai vérellátással – állítják a szakemberek, de az ilyen nyári, hosszú hétvége miatt fel kell készülni mindenre! Éppen ezért a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat arra kéri az arra alkalmasakat, hogy még az ünnepek előtt adjanak vért!

Fej vagy írás 

Carli Pirie nagymamája és édesanyja is érintett volt az Alzheimer-kórban. Nagymamája negyvenéves korában mutatta a betegség első jeleit, ezért Carli mindig is úgy látta, különbözik a többi nagyitól - ám azt sokáig nem értette, hogy pontosan miben is más vagy miért? A nagymama életének későbbi szakaszában a nagypapa és más családtagok gondoskodtak róla. Amikor már speciális szakellátást igényelt, egy idősek otthonába költözött, ahol minden vasárnap meglátogatták szerettei.

Nem érted, hogy beteg? 

Nagy kihívást jelenthet az idős szüleinkről való gondoskodás a házasságunknak, különösen akkor, amikor az egyik fél igen szoros kapcsolatban áll a beteggel. Ha valaki már túlzottan is kötődik a szüleihez, akkor felnőtt létére is nehezen látja át a demencia nyomán létrejött helyzet orvosi, pénzügyi, érzelmi és családi vonatkozásait. Ugyanígy rendkívüli próbatételt jelenthet az a szituáció is, amikor konfliktusos a kapcsolat vagy szinte semmilyen kapocs nincs az idős beteg szülő és felnőtt gyermeke között, és a házastársra hárul a "villámhárító" szerepe.

Összekapaszkodva ünneplünk 

Már több mint egymilliárd euró gyűlt össze a párizsi Notre Dame felújítására! Szakértők szerint azonban ennek a tízszeresére lesz szükség! Az adományozás még javában folyik, és már biztos, hogy a világ megmenti a keresztény kultúra egyik legismertebb műemlékét!

Alzheimer egy feleség szemével 

Kampányt indított a kanadai Alzheimer Társaság most januárban, mellyel az Alzheimer-kórral kapcsolatos hozzáállást szeretnék megváltoztatni. Ennek keretében személyes történeteket tesznek közzé olyan hétköznapi emberektől, akik valamilyen módon érintettek az Alzheimer-kórban vagy más demenciában.

Rohanó hölgyek konyhabibliája 

Megjelent Kárai Dávid, az ízHUSZÁR magazin alapító szerzőjének legújabb könyve, amelyben a mindennapi főzés népszerűsítését tűzte ki céljául. A #HÁZIKOSZT – Az otthonfőzés művészete több mint 75 új és klasszikus recepttel kínál megoldásokat olyan élethelyzetekre, amelyekkel nap mint nap szembesülünk.

Legyen minden gyerek látható! 

Hiszel a csodákban? És abban, hogy egy csoda születéséhez te is hozzátehetsz? Magyarországon minden 20. családra jut egy fogyatékkal élő gyerek, egészségügyi állapotuk mellett társadalmi beilleszkedésük is nehézséget okoz a mindennapokban. Ha szeretnél segíteni a mozgássérült gyerekeknek, ez a felhívás Neked is szól.

Viszlát pánikroham! 

Egyre több és több ember mindennapjait keseríti meg a pánikroham, ám szerencsére már számos hatékony megoldás létezik a szorongás és az ezzel járó kellemetlen rohamok leküzdésére. Lássunk 7 szuper módszert, melyek már sokakon segítettek!

Nem más ember, csak beteg lett... 

Általában tabutémának számít az emlődaganat ma Magyarországon, pedig lehet, hogy pont beszélgetéssel, odafigyeléssel vagy kellő érdeklődéssel segíthetünk leginkább az e betegségben szenvedő nőnek. Hogyan lehet valódi segítséget nyújtani a környezetünkben élő érintetteknek? Erről kérdeztük Kónya Ilona klinikai szakpszichológust.

Dilizés nélkül is eljön a becsengetés 

Kinőtt ruhák, leharcolt ovizsák vagy tolltartó, megunt iskolatáska és hosszú tanszerlista - a napokban már a legtöbb család gondolatai a szeptemberi évkezdés körül forognak. Ha számunkra is ismerős ez a helyzet, érdemes elolvasni Licsár Szilvia pedagógus praktikus és stresszoldó tippjeit!

Ábel Anita virágba borult 

Kiütések, tályogok, kelések a legkellemetlenebb testtájakon, gennyedzés, kellemetlen szagok. Ezek a tünetek teszik pokollá több tízezer magyar életét, akik legszívesebben elrejtőznének a világ elől, félnek minden emberi kapcsolattól, érintkezéstől. Ábel Anita ruha nélkül, virágokba öltözve állt a kamerák elé, hogy felhívja a figyelmet egy ritka, ám rendkívül fájdalmas betegség, a krónikus verejtékmirigy-gyulladás (latinul hidradenitisz szuppurativa) tüneteire, és az érintettek küzdelmeire. És arra is, hogy van kiút.

Add magadnak a legnagyobb ajándékot! 

Számos cikk és tanulmány szól a dohányzás káros hatásairól és következményeiről, és amíg a nemzetközi és a hazai statisztikák riasztó számokat mutatnak a dohányosok számáról és a dohányzás okozta betegségekről, addig nem is lehet elégszer elismételni ezeket az intelmeket. De talán nemcsak a figyelmeztetés és az elijesztés lehet hatékony a dohányzás elleni küzdelemben, hanem a leszokással járó pozitív következmények tudatosítása is. Mert ezekből is van bőven.

szeretet.éhség... 

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 22. alkalommal indította el Országos Adventi Pénzadománygyűjtését. A kampány részeként december 28-án 18:45 perctől az RTL Klub Fókusz című műsora 50 perces élő különkiadással jelentkezik.

Melyik korosztály a legfittebb? Most kiderül! 

Útjára indította a különböző generációk tagjainak egészségtudatosságát vizsgáló kutatását a Budai Egészségközpont. Felmérésünkben olyan kérdésekre keresik a választ, hogy az emberek milyen gyakran sportolnak, mennyire figyelnek oda az egészséges táplálkozásra, és fontosnak tartják-e, hogy rendszeresen eljárjanak egészségügyi szűrővizsgálatokra.

Már a rántott húsnál tudtam, hogy meg fogja ütni... 

Legyen szó férfiról, nőről, gyerekről, az erőszak nem elfogadható. De hol a határ? Kiabálás, féltékenység, megalázás, zsarolás, korlátozás, agresszió, fizikai erőszak? Mi az, ami nem fér bele? Ezt a filmet ott és akkor állíthatod meg, amikor már eleged van... Meg is oszthatod!

Adománygyűjtés a kis bátraknak 

Gyereknapi különkiadással jelentkezik szombat este 18.55-től a Fókusz Plusz: bemutatja a Bátor Tábort, amelynek egyébként egész héten adományokat is gyűjtött. A szombati élő adásban – ahol ugyancsak lehet még felajánlásokat tenni – pedig kiderül, hogy összesen mennyi pénz gyűlt össze idén.

Számít, hogy vagy! 

Magyarországon több millió ember küzd lelki problémákkal, vagy szenved valamilyen mentális betegségben, ám segítséget megbélyegzettségtől való félelmükben nem kérnek. Nekik készült ez az animációs kampányvideó.

Segítség! Nem mehet ez így tovább! 

A kapcsolati erőszak áldozatainak indított online tanácsadó oldalt az Ökumenikus Segélyszervezet. A honlapon névtelenül juthatnak információhoz az érintettek és hozzátartozóik, valamint a probléma iránt érdeklődők - jelentették be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Jobb a mese, mint a csoki! 

Minden élethelyzetnek megvan a maga meséje. Ha megértjük az üzenetüket, megértjük azt is merre kell mennünk az úton, és milyen akadályokat kell legyőznünk ahhoz, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk. Ebben segít a meseterápia.

Soha többé egyedül... 

Titokzatos erejük van a sérült embereknek, képesek átalakítani a szívünket – fogalmazott Kozma Imre atya. Megjelent a Máltai Könyvek sorozatban Jean Vanier munkatársa, Marie-Hélène Mathieu, Soha többé egyedül című könyve.