Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem érted, hogy beteg?

Nagy kihívást jelenthet az idős szüleinkről való gondoskodás a házasságunknak, különösen akkor, amikor az egyik fél igen szoros kapcsolatban áll a beteggel. Ha valaki már túlzottan is kötődik a szüleihez, akkor felnőtt létére is nehezen látja át a demencia nyomán létrejött helyzet orvosi, pénzügyi, érzelmi és családi vonatkozásait. Ugyanígy rendkívüli próbatételt jelenthet az a szituáció is, amikor konfliktusos a kapcsolat vagy szinte semmilyen kapocs nincs az idős beteg szülő és felnőtt gyermeke között, és a házastársra hárul a "villámhárító" szerepe.

Bármi is legyen a mögöttes folyamat, ha ilyen és hasonló helyzetek ékelődnek a partnerek közé, az óriási stresszt jelent a párkapcsolatra nézve. A stressz pedig hibáztatást szül, ami növeli a keserűséget, és ezzel egyre távolabb kerülnek a felek egymástól – ami újabb stresszforrásként egy ördögi körbe taszítja a házastársakat.

A krónikus beteg szüleiről gondoskodó felnőtt gyermek könnyen megfeledkezhet arról, hogy a beteggel ápolt kapcsolata az élete többi területére is hatással van. Ezért sokakkal előfordul, hogy nem veszik észre (vagy túl későn eszmélnek), hogy a demenciával élő beteg megsegítése nehézségeket idéz elő a házasságában. Ezért ha saját magán vagy partnerén észleli a fent leírt jeleket, érdemes minél előbb párterapeutához vagy tanácsadóhoz fordulni, hiszen nem szükségszerű állapot az állandó családi stressz - ahogyan mi magunk is kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb támogatást nyújthatunk idős szüleinknek, ha az életünk más területein stabil alapokon tudunk állni.

Alisa Bowman író és blogger azért ült évekkel ezelőtt a billentyűzet mögé, hogy önmaga számára is kibogozza, hogyan tudja a házasságát megóvni az életben tapasztalt nehézségekkel kereszttüzében is. Bestsellerré vált könyvében megkapó őszinteséggel ír tapasztalatairól és a kapcsolatának gyógyulásáról. Az általa alkalmazott modell a "megosztás-tapasztalat-erősségek-remény" folyamatán keresztül erősíti a két fél közötti kapcsot.

Alisa szerint ha házastársunk azzal szembesül, hogy egyik vagy mindkét szülője komoly betegségben szenved, nagyon fontos, hogy ne akarjuk ráerőltetni a saját megoldásainkat. Amikor például az írónő apósánál diagnosztizálták az Alzheimer-kórt, Alisa azt javasolta, hogy a férje és édesapja töltsenek együtt egy hónapot az apa hobbiautójának felújításával. A férj azonban nem ezt szerette volna – és Alisának fel kellett ismernie, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia a helyzettel való szembenézés során. Hozzátette, hogy a házastárs feladata a folyamatban az, hogy meghallgassa, támogassa és elfogadja a másikat. Természetesen időnként borzasztóan nehéz megtartani magunknak a véleményünket, mégis vannak olyan szituációk, amikor ezzel tesszük a legjobbat a másiknak és kapcsolatunknak is.

Kép: felejtek.hu

Minden életkorban mást jelent a szükséges napi mozgás. Idősebb korban ez lehet például a könnyebb házimunkák elvégzése, a főzés, a rendszeres séta vagy akár könnyebb tornagyakorlatok. Bátorítsuk idős hozzátartozóinkat arra, hogy ne hagyják abba a napi fizikai aktivitást, hiszen a testmozgás az agy egészségére is kedvezően hat!

Előfordulhatnak persze olyan alkalmak is, amikor az Alzheimer-kórral vagy más demenciával élő anyósunkkal vagy apósunkkal bizony nehezebben találjuk meg a közös hangot, vagy úgy látjuk, hogy házastársunk egyszerűen nem tud mit kezdeni a beteggel. Bowman ilyenkor azt ajánlja, hogy a társunk nevében ne avatkozzunk közbe, hiszen ez a házasságon belül hozna létre egy szülő-gyerek viszonyt.

Ugyanakkor ha bántóan viselkedik velünk a társunk édesanyja vagy édesapja, érdemes asszertíven fellépnünk. Ekkor sem árt azonban észben tartanunk, hogy a demenciában érintett személyek a legtöbb esetben nem szándékosan kezelnek minket mostohán. Alisa például minden egyes alkalommal, mielőtt valakivel konfrontálódna, meditál. A meditáció során egészen addig gondolkodik az illetőről, amíg valamiféle együttérzést nem kezd érezni iránta. Saját bevallása szerint is nagyon sok időbe telhet ez időnként. Mégis megéri a gyakorlat a fáradtságot, hiszen az ilyen, együttérzésből kiinduló beszélgetések sokkal konstruktívabb kimenettel végződnek.

Kép: felejtek.hu

Ha idős hozzátartozók, barátok, eset kollégák vannak a környezetünkben, érdemes odafigyelni arra, hogy a bekövetkező változások vajon a normál öregedés jellemzői, esetleg azon túlmutató problémáról van-e szó. Cikkünk a demencia jeleinek felismerésében segít.

Kiemelte azt is, sokszor úgy feltételezünk dolgokat a másikról, hogy valójában semmi biztosat nem tudunk azok valóságalapjáról. Szerencsésebb, ha előbb kérdezünk. Például így: "Amikor vacsorát főzök, nagyon sokszor panaszkodsz az ételre. Szeretném, ha erről beszélgethetnénk – miért csinálod ezt? Azért panaszkodsz, mert meg akarsz vele bántani?".

Bowman hozzátette, úgy véli, hogy sokszor erősen ellenállunk annak, ami végső soron jó lenne nekünk. Ahogy sokszor az edzőterembe járás ötletét sem tartjuk túl vonzónak, ugyanígy ellenállunk a megbocsátásnak, az asszertivitásnak és az alázatnak. Akkor is ragaszkodunk az adok-kapokhoz, ha a harag megmérgezi a mindennapjainkat.

Próbáljuk meg tisztán látni a helyzetet, szembesülni a nehézségekkel. Néha ez igen fájdalmas lehet, időnként szégyellhetjük magukat vagy úgy érezhetjük, kudarcot vallottunk. Mégis, a problémák megoldásához az első lépés az, hogy szembenézünk velük.

Segítséget kérni sosem késő, a problémák felvállalása pedig arra utal, hogy bátor és erős, a kihívások megoldására kész emberek vagyunk.

(Forrás: Psychology Today , felejtek.hu)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.