Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Együtt a babákért - A dm a nehéz helyzetben is támogatja a kisgyermekes családokat

A dm nemzetközi szinten elköteleződött a szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermekes családok megsegítése mellett. Ezen törekvéseiben az elmúlt években a járvány miatt megváltozott körülmények sem akadályozták, sőt nagyobb szükség volt a támogatásra, mint korábban.

A hátrányos helyzetben élő családok idén is számíthatnak a dm kezdeményezésére (Együtt a babákért), melynek keretében a drogéria fél évre elegendő pelenkával támogat 260 nehéz körülmények között élő kisgyermekes családot.

A jótékonysági program immár több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, csakúgy, mint a drogéria együttműködése a Katolikus Karitásszal, akik minden évben gondoskodnak arról, hogy a támogatás olyan családokhoz jusson el, ahol valóban a legnagyobb szükség van a segítségre.

A Katolikus Karitász több mint 90 éves tapasztalatával a segítségnyújtásban megerősíthetjük, hogy a kisgyermekes családok számára az első néhány év anyagilag is igen megterhelő feladat. A koronavírus még nehezebbé tette a hátrányos helyzetű családok életét. A dm adományával jelentős összeget takaríthatnak meg a támogatottak, amit fűtésre, élelmiszerre, ruházkodásra, nagyobb gyermekek különóráira, fejlesztésére fordíthatnak.

- mesélt az együttműködés jelentőségéről Écsy Gábor atya a Katolikus Karitász vezetője.

A dm és a Karitász több ezer csomagot állított össze (Foto: dm)

260 család, 6500 csomag

Idén is országszerte 260 kisgyermekes családot választott ki a karitatív szervezet, akik számára hatalmas könnyebbséget jelent majd a mindennapokban a fél évre elegendő babylove pelenka. Az adomány teljes mennyisége 6500 csomag, aminek összeértéke közel 20 millió forint. A pelenkák átadása már megkezdődött, és egész évben folyamatosan zajlik. Hittner Krisztina a dm PR és Ügyfélszolgálati csoportvezetője családias körülmények között személyesen adta át a pelenkákat három érintett családnak Karancsság településen a Lisieux-i Szent Teréz Missziós Ház udvarán 2022. január 25-én.

„Ahogyan a Karitász 800 településen, mi 262 üzlettel vagyunk jelen szerte az országban. Az Együtt a babákért programmal helyben szeretnénk példát mutatni, felelősséget vállalni. A kompetenciánkba tartozó termékadománnyal 260 családban vállalunk szimbolikus keresztszülőséget országszerte.”-monda köszöntőjében Hittner Krisztina - „Mindig nagy öröm számunkra, ha személyesen találkozhatunk programjaink támogatottjaival. Ilyenkor kel életre igazán, válik kézzel foghatóvá a társadalmi szerepvállalásunk. Együtt a babákért kezdeményezésünk évek óta stabil pillére CSR stratégiánknak, amelyre a családok a jövőben is számíthatnak.”

- számolt be a csoportvezető.

A segítség jól jön a családoknak (Foto: dm)

A Karancsságon működő missziósházban egész évben különböző tevékenységekkel adnak célt és kereseti lehetőséget a családoknak. Kosárfonással, növénytermesztéssel és bútorfelújítással foglalkoznak, amit a helyi vásárokon értékesítenek. Nyáron napközi tábort szerveznek a helyi gyerekeknek, ahova szeretettel várják a dm önkénteseit is. A Katolikus Karitász így nem csak tárgyi, és anyagi támogatást tud nyújtani, hanem a helyi lehetőségeket kihasználva életvezetési programok kialakításával hosszútávon is segíti a családokat.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.