A valóságtól eltérő módon észlelik a tárgyakat vagy eseményeket a hallucinálók, melyek oka az Alzheimer-kór és más demenciák mögött álló agyi változásokban keresendő. Általában a betegség előrehaladottabb stádiumaiban jelenik meg. Van, aki egy jelen nem lévő személy hangját hallja, esetleg beszélgetésbe is elegyedik az illetővel. Mások bogarakat láthatnak kúszni-mászni vagy egy régi ismerős arcát vélik felfedezni a függönyön.
Az Alzheimer-kór és a demencia nem az egyetlen betegségcsoport, ahol hallucinációk léphetnek fel. Az egyik legjellegzetesebb, hallucinációkkal járó betegség a szkizofrénia, ám olyan testi állapotokban is előfordulhat, mint a húgyúti fertőzések, a súlyos kiszáradás, az erős fájdalmak, valamint az alkohol- vagy drogfogyasztás. Emellett megjelenhet hallási vagy látási problémáknál, illetve bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is.
Ezért tehát ha szerettünk hallucinál, életbevágó lehet ezt megosztani a háziorvossal, hiszen lényeges kizárni a fenti betegségeket a kiváltó okok közül. Emellett a megfelelő gyógyszer azonosítása is függ attól, hogy mi áll a hallucináció hátterében. Az Alzheimer-kór és a demencia esetében a magatartási problémákat elsőként nem gyógyszeresen igyekszenek kezelni. Bizonyos antipszichotikumok hatékonyak lehetnek akkor, ha nincs más megoldás a tünetekre - ám mivel egyes szerek növelhetik a stroke kockázatát, az orvosok mindig rendkívül körültekintően mérlegelik ezek alkalmazását.
Megoldási javaslatok
Amikor a hallucinációkra válaszolunk, legyünk nagyon óvatosak. Legelőször is annak gondoljunk utána, kit zavar elsősorban a tünet: a beteget vagy minket? Azt is vegyük figyelembe, hogy ezek az epizódok felkavaróak-e, és veszélyeztethetik-e a demenciával élő személy testi épségét.
Ha a hallucinációk ijesztőek, és felzaklatják szerettünket, a legfontosabb, hogy igyekezzünk nyugodt hangnemben, megnyugtató módon válaszolni neki. Semmiképp ne bocsátkozzunk vitába azzal kapcsolatban, hogy az érzékelt dolgok valósak-e. Ha úgy ítéljük meg, hogy a hallucinációkat átélő személy nem veszélyezteti önmagát, nincs további tennivalónk.
Nyugodt, támogató módon lépjünk fel. Mondhatunk valami olyasmit, hogy: "Ne aggódj, itt vagyok. Vigyázok rád, számíthatsz rám." Egy finom, gyengéd érintés szintén segíthet a beteg figyelmét a hallucinációról az itt és mostra irányítani. Figyeljünk közben arra, hogy a szerettünk milyen érzelmeket él meg, ezeket ismerjük el, és segítsük megérteni. Mondhatjuk például, hogy úgy tűnik, ez a helyzet nagyon ijesztő számára. Ezzel támogatjuk a másikat annak megértésében, amit épp átél.
Használjunk elterelő ingereket is: javasoljunk egy kis sétát, vagy menjünk csak át a másik szobába. A hallucinációk gyakran elmúlnak, ha világosabb környezetbe, mások társaságába mennek az idősek. Próbáljuk meg mindezek mellett a másik figyelmét élvezetes tevékenységekre, beszélgetésre vagy kellemes zenére irányítani.
Végig legyünk nagyon őszinték. Ha például megkérdezi tőlünk a demens beteg, hogy mi is látjuk-e, amit ő, válaszolhatunk így: "Tudom, hogy te látsz valamit/valakit, de én nem látom." Ezzel nem tagadjuk a másik élményét, de vitába sem bocsátkozunk vele.
Végül pedig érdemes arra is figyelnünk, hogy vannak-e olyan ingerek a környezetben, amik táplálhatják a hallucinációkat. A félreérthető zajok (például a televízió vagy légkondicionáló), a nagy árnyékot vető lámpák, a visszatükröződő vagy torzító képet mutató felületek mind hozzájárulhatnak a zavarodottsághoz. Ha a szerettünk azt hiszi, egy idegent lát, takarjuk le vagy távolítsuk el a tükröket a helyiségből.
Ha úgy látjuk, szerettünk állapota idővel nem javul vagy rosszabbodik, esetleg állapota önmagára is veszélyeztető, keressünk azonnali orvosi segítséget!
(Forrás: Alzheimers Association, felejtek.hu)
Képzeljük el a következő helyzetet: meglátogatjuk az édesanyánkat. Felajánljuk neki, hogy főzünk egy kávét, ám amikor a hűtőszekrénybe nyúlunk a tejért, kellemetlen meglepetés fogad – tejesdoboz helyett egy hajkefe akad a kezünkbe. Tudjuk, hogy édesanyánk mindig is adott a rendre, ezért különösen furcsának találjuk a helyzetet. Hirtelen belénk hasít a felismerés, hogy nem ez az első eset. Eszünkbe ötlenek a telefonbeszélgetések, amikor mindent többször megismételt; az időnkénti zavartság; az elfelejtett számlák. Ekkor tűnik fel, hogy édesanyánk visszahúzódóbbá vált. A fájdalmas kérdés már szinte magától adódik: lehet, hogy Alzheimer-kórral él?
