Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szörnyű hallucinációkkal küzd a nagyi

Alzheimer-kórban és más demenciákban is előfordul, hogy a betegek olyan dolgokat látnak, hallanak, ízlelnek vagy szagolnak, amik a valóságban nincsenek ott. Ezek a hallucinációk időnként ijesztőek lehetnek, míg mások teljesen hétköznapinak hatnak az azt átélőnek.

A hallucinációk megértése

A valóságtól eltérő módon észlelik a tárgyakat vagy eseményeket a hallucinálók, melyek oka az Alzheimer-kór és más demenciák mögött álló agyi változásokban keresendő. Általában a betegség előrehaladottabb stádiumaiban jelenik meg. Van, aki egy jelen nem lévő személy hangját hallja, esetleg beszélgetésbe is elegyedik az illetővel. Mások bogarakat láthatnak kúszni-mászni vagy egy régi ismerős arcát vélik felfedezni a függönyön.

Az Alzheimer-kór és a demencia nem az egyetlen betegségcsoport, ahol hallucinációk léphetnek fel. Az egyik legjellegzetesebb, hallucinációkkal járó betegség a szkizofrénia, ám olyan testi állapotokban is előfordulhat, mint a húgyúti fertőzések, a súlyos kiszáradás, az erős fájdalmak, valamint az alkohol- vagy drogfogyasztás. Emellett megjelenhet hallási vagy látási problémáknál, illetve bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is.

Kép: felejtek.hu

Ezért tehát ha szerettünk hallucinál, életbevágó lehet ezt megosztani a háziorvossal, hiszen lényeges kizárni a fenti betegségeket a kiváltó okok közül. Emellett a megfelelő gyógyszer azonosítása is függ attól, hogy mi áll a hallucináció hátterében. Az Alzheimer-kór és a demencia esetében a magatartási problémákat elsőként nem gyógyszeresen igyekszenek kezelni. Bizonyos antipszichotikumok hatékonyak lehetnek akkor, ha nincs más megoldás a tünetekre - ám mivel egyes szerek növelhetik a stroke kockázatát, az orvosok mindig rendkívül körültekintően mérlegelik ezek alkalmazását.

Megoldási javaslatok

Amikor a hallucinációkra válaszolunk, legyünk nagyon óvatosak. Legelőször is annak gondoljunk utána, kit zavar elsősorban a tünet: a beteget vagy minket? Azt is vegyük figyelembe, hogy ezek az epizódok felkavaróak-e, és veszélyeztethetik-e a demenciával élő személy testi épségét.

Ha a hallucinációk ijesztőek, és felzaklatják szerettünket, a legfontosabb, hogy igyekezzünk nyugodt hangnemben, megnyugtató módon válaszolni neki. Semmiképp ne bocsátkozzunk vitába azzal kapcsolatban, hogy az érzékelt dolgok valósak-e. Ha úgy ítéljük meg, hogy a hallucinációkat átélő személy nem veszélyezteti önmagát, nincs további tennivalónk.

Nyugodt, támogató módon lépjünk fel. Mondhatunk valami olyasmit, hogy: "Ne aggódj, itt vagyok. Vigyázok rád, számíthatsz rám." Egy finom, gyengéd érintés szintén segíthet a beteg figyelmét a hallucinációról az itt és mostra irányítani. Figyeljünk közben arra, hogy a szerettünk milyen érzelmeket él meg, ezeket ismerjük el, és segítsük megérteni. Mondhatjuk például, hogy úgy tűnik, ez a helyzet nagyon ijesztő számára. Ezzel támogatjuk a másikat annak megértésében, amit épp átél.

Használjunk elterelő ingereket is: javasoljunk egy kis sétát, vagy menjünk csak át a másik szobába. A hallucinációk gyakran elmúlnak, ha világosabb környezetbe, mások társaságába mennek az idősek. Próbáljuk meg mindezek mellett a másik figyelmét élvezetes tevékenységekre, beszélgetésre vagy kellemes zenére irányítani.

Végig legyünk nagyon őszinték. Ha például megkérdezi tőlünk a demens beteg, hogy mi is látjuk-e, amit ő, válaszolhatunk így: "Tudom, hogy te látsz valamit/valakit, de én nem látom." Ezzel nem tagadjuk a másik élményét, de vitába sem bocsátkozunk vele.

Végül pedig érdemes arra is figyelnünk, hogy vannak-e olyan ingerek a környezetben, amik táplálhatják a hallucinációkat. A félreérthető zajok (például a televízió vagy légkondicionáló), a nagy árnyékot vető lámpák, a visszatükröződő vagy torzító képet mutató felületek mind hozzájárulhatnak a zavarodottsághoz. Ha a szerettünk azt hiszi, egy idegent lát, takarjuk le vagy távolítsuk el a tükröket a helyiségből.

Ha úgy látjuk, szerettünk állapota idővel nem javul vagy rosszabbodik, esetleg állapota önmagára is veszélyeztető, keressünk azonnali orvosi segítséget!

(Forrás: Alzheimers Association, felejtek.hu)

Kép: felejtek.hu

Képzeljük el a következő helyzetet: meglátogatjuk az édesanyánkat. Felajánljuk neki, hogy főzünk egy kávét, ám amikor a hűtőszekrénybe nyúlunk a tejért, kellemetlen meglepetés fogad – tejesdoboz helyett egy hajkefe akad a kezünkbe. Tudjuk, hogy édesanyánk mindig is adott a rendre, ezért különösen furcsának találjuk a helyzetet. Hirtelen belénk hasít a felismerés, hogy nem ez az első eset. Eszünkbe ötlenek a telefonbeszélgetések, amikor mindent többször megismételt; az időnkénti zavartság; az elfelejtett számlák. Ekkor tűnik fel, hogy édesanyánk visszahúzódóbbá vált. A fájdalmas kérdés már szinte magától adódik: lehet, hogy Alzheimer-kórral él?


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.