A túlsúly, különösen az extrém mértékű elhízás növeli a mellrák korai megjelenésének kockázatát – derül ki egy friss kutatásból. Az összefüggésekről dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyász szakorvosa beszélt.
Az extrém elhízás mindenképpen veszélyes
A kutatásba 524 mellrákkal diagnosztizált nőt vontak be, és a kutatók úgy találták, hogy azok a hölgyek, akik nagyon korán kezdtek el menstruálni – 9-10 éves koruk körül -, fiatalabb korukban szembesültek a betegséggel. Ugyanilyen korán szembesültek a diagnózissal az elhízott nők is. Ezt a megállapítást már korábban is hangsúlyozták bizonyos tanulmányok, amelyek összefüggésbe hozták a magas testtömeg-indexet (BMI) a mellrák kialakulásának valószínűségével.
Akkor a tudósok a mellrák egyik veszélyes fajtáját, az úgynevezett gyulladásos mellrákot hozták kapcsolatba az elhízással. Úgy találták, hogy ez a betegség alakult ki a kórosan túlsúlyos betegek 45 százalékánál, miközben a túlsúlyosak körében 30 százalék, a normális testsúlyúaknál csak 15 százalék küzdött ezzel az agresszív kórformával. A háttérben az állhat, hogy a magas testzsír növeli mindenféle gyulladás kockázatát.
A lélek is betegít
Közismert, hogy a kövérség nem csak a mellrák, de más rákos betegségek kockázatát is növeli, sőt többek közt hozzájárul a leukémia, a mozgásszervi betegségek és a myeloma multiplex kialakulásához is. Éppen ezért érzik egyre erősebben fenyegetve magukat az elhízottak, akikben komoly betegségtudat jelentkezhet, amelyet csak tetéznek a megjelenésük miatt bekövetkező lelki sérülések. Sokan éppen az alacsony önértékelés, a szégyen és a lelkiismeret-furdalás miatt fordulnak újra az evéshez. Így zárul be az ördögi kör, amelyet azonban egy nagy elhatározást követő, ellenőrzött életmód-váltással meg lehet törni.
Életmódváltás – csak óvatosan
- A jelentős túlsúllyal rendelkező nőknek mindenképpen ajánlott egy felügyelet mellett zajló életmódváltás. – összegzi dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza. – Nem csak a jojó-effektus elkerülése miatt nem érdemes belevágni egy kontrollálatlan diétába, de túlterhelés és a hormonszint-ingadozás is csak szakértő felügyelettel kerülhető el. Ez utóbbi pedig különösen jellemző lehet az elhízott betegekre. A személyre szabott diéta és mozgás azonban segíti az optimális inzulinszint elérését, ami az androgén tüneteket javulását és az esetleges meddőség kezelését egyaránt elősegíti, és csökkenti a metabolikus szindróma, a cukorbetegség és a mellrák kockázatát.
www.oxygenmedical.hu
ÉLET-MÓD
A kövérség és a lelkibetegség segíti a mellrák kialakulását
A University of Granada kutató bebizonyították, hogy a túlsúly - különösen a jelentős mértékű - elősegíti a mellrák kialakulását a korábbi életévekben.
Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében
Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban
A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is
A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában
A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni
A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel
A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN
Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?
A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?
Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban
Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.