Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pink dobozos csiperkével a mellrák ellen! – Kampány!

A „Go Pink” szlogennel ismert világméretű kampányhoz most bárki csatlakozhat! Nem kell mást tenni, mint októberben megvásárolni egy rózsaszín tálcás kiszerelésű csiperkegombát. Ezzel ugyanis aktívan hozzájárulhatunk a mellrákkockázat csökkentéséhez!

GO PINK! Ezzel a szlogennel indul idén is világ körüli útjára az a kezdeményezés, amely a pink színnel igyekszik felhívni a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre, a szűrésre és a megelőzésre. Ehhez a nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozott három éve a magyar csiperkegomba-termesztő cég, a Bio-Fungi Kft. és a Tesco-Globál áruházak Zrt. Idén pedig új résztvevőként a Xilion Kft. is bekapcsolódott az akcióba.

Ezt a csomagolást keresd!

A közös kezdeményezés keretén belül a Tesco áruházak polcain megtalálható összes, a Bio-Fungi Kft. és Xilion Kft. által forgalmazott tálcás kiszerelésű gomba pink színbe öltözik. A vásárlók figyelmének felhívására az eladótérben e cégek termékei körüli elemek is pink színt öltenek erre az időszakra. Mindezek mellett minden eladott, rózsaszín csomagolású gomba termék után 10 forinttal támogatja a három cég a Magyar Rákellenes Liga munkáját.

Köztudott, hogy a csiperkegomba egészséges élelmiszer. Antioxidánsai, magas B- és D-vitamin-tartalma, valamint ásványi anyagai erősítik immunrendszerünket, rostanyagai kedvezően hatnak az emésztőrendszerünkre. Nemrégiben pedig egy kaliforniai kutatócsoport kimutatta, hogy a csiperkegomba olyan anyagokat tartalmaz, amelyek csökkentik az ösztrogén nemi hormon szintjét megemelő aromatáz enzim aktivitását. A szervezet túlzott ösztrogéntermelése bizonyítottan megnöveli az emlőrák kockázatát. A csiperkegomba rendszeres fogyasztása tehát segíthet az emlőrák megelőzésében azzal, hogy megakadályozza a szervezetben lévő ösztrogén szintjének túlzott megemelkedését. Éppen ezért most ajánlunk egy receptet is: tejszínes-csirkés pennét csiperkével.

Az emlőrák a magyar nők körében a leggyakrabban előforduló daganatos betegség. Magyarországon évente 6-7 ezerúj emlőrákos beteget diagnosztizálnak. A betegség az 50–65 év közötti nőknél fordul elő leggyakrabban, de sajnos a fiatalabbak között is egyre gyakoribb. A magyar nők körében az emlőrák kialakulásának kockázata 8–10% körüli, azaz minden 10-12. nőnél alakul ki a betegség. Az időben felfedezett emlőrák jó eséllyel gyógyítható, így nagyon fontos a megelőzés, azaz a megfelelő táplálkozás, a mozgás, a rendszeres, havi önvizsgálat és 45 év felett az éves szűrővizsgálatokon való részvétel!

14 daganatos betegség első tünetei – Így veheted észre!
A daganatok rendkívül alattomosan, sokszor évekig, akár 10– 15 évig is fejlődnek bennünk feltűnőbb panaszok kiváltása nélkül. Ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk nemcsak a megelőzést segítő egészségesebb életformára, hanem testünk apróbb jeleire is. Összegyűjtöttük a legfontosabb elváltozásokat, amelyek a leggyakrabban előforduló daganatokra jellemzőek.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.