Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elesett a játékos fickó

E héten jelenik meg utoljára a Playboy nyomtatott kiadása. A kiadó közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt ezentúl csak online formátumban terjesztik a lapot - az idén.

A Playboy Enterprises vezetője, Ben Kohn egy blogbejegyzésben írta meg, hogy ez az utolsó magazin, ami nyomtatott és online kiadásban is megjelenik, de a többi idei szám már csak online lesz olvasható - írta a The Hollywood Reporter, amely szerint kétséges, hogy a jövőben visszatér-e a lappiacra a nyomtatott verzió.

Playboy-nyuszi, Kép: pxfuel

Kohn hangsúlyozta, hogy a Playboy 66 éves történetében az állandóságot a szólásszabadság melletti elkötelezettség, a tabuk megdöntése jelentette, a lap igyekezett segíteni közönségét a szexualitásuk megélésében és örömszerzésre törekedett. Kohn hozzáfűzte, hogy jövőre a digitális tartalom és új fogyasztói termékek bevezetése mellett friss és innovatív nyomtatott termékeket, többek között különkiadásokat hoznak vissza különféle új formákban. Leszögezte, hogy teljesen nem szakítanak a nyomtatott formátummal, mivel ez része a magazin lényegének.  A Playboy tavaly váltott negyedévi megjelenésre, korábban évente hat száma jelent meg.

Kép: pixabay

Míg Kelet lányai sorban állnak a plasztikai sebésznél a hőn áhított kerek szemekért, addig mi európaiak sokszor irigykedve tekintünk hamvas tiszta bőrükre. A receptet igazándiból megtanulni nem lehet, de néhány hozzávalót ellesni igen. Íme a csodák birodalma!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.