Ahogy írtam, a szexualitás "búvópatakja" 5 éves kor körül eltűnik, s lányoknál kb. 9, fiúknál 12 éves korban kerül felszínre. Ez a kiskamasz- vagy előserdülő kor (prepubertás), ami sok gyereknél folyamatosan átsiklik a kamasz- vagy serdülő korba (pubertás), s ez tart az ifjú korig. Nem költői túlzás amit mondok: az emberi élet legnehezebb szakasza ez, hiszen már nem kisgyerek, de még nem felnőtt a fiatal, aki meg kell semmisítse és újjá kell teremtse önmagát és kapcsolatait a világgal.

            A testi változások először esetlenné, megmosolyogtatóvá teszik a fiatalt, aki nem tud mit kezdeni egyre nagyobb láb- és kézfejével, szőreivel, pattanásaival, mutáló hangjával. A lányok egy része szégyelli gyorsan növő mellét: bő pulóverekbe, ingekbe menekül; annyira leengedett vállakkal, behajlított háttal jár, inkább vonszolja magát, hogy nagyon sok gerinc-probléma itt kezdődik. A szem-, arc- és hajfestés mellett ilyenkor szokott indulni az első fogyókúra; fiúknál az első tükör-korszak: haj, bajusz, pajesz, szakáll, ruházat-ellenőrzés, és sokuknál az első gyúrás-korszak, hogy deltásak legyenek.

            Lelkileg beindul a leválás a felnőttekről, főleg a szülőkről. Egyre élesebb szemmel, kíméletlen nyíltsággal veszik észre az "ősök" gyarlóságait, gyengeségeit; radar-érzékenységgel szúrnak ki minden bűnt, árulást, csalást - és irgalmatlanul felírják az illetőnek. De ugyanilyen vehemenciával tudnak rajongani is, első sorban nem a szülőkért, hanem tanárokért, nagybátyákért és nagynénikért, néha egy-egy fiatalos nagyszülőért, továbbá közéleti szereplőkért, kiemelten a sztárokért. Ez a két véglet közötti csapkodás jellemzi az önértékelésüket is: egyszerűen imádják, majd - és ez csak néhány percnyi időt jelent - utálják magukat, undorodnak önmaguktól.

            Szellemileg, spirituálisan az első igazi és tartós, vagy vissza-visszatérő érdeklődés indul be az élet nagy kérdései, Isten léte, a halál, a reinkarnáció, valamint az élet és az értékek (a becsület, a hűség, a hit)  értelme iránt.

            S mivel a fiúkat elönti a tesztoszteron, a menstruáló lányokat pedig "százarcúvá" teszi a sokféle női hormon ciklikus változása, elkezdenek intenzíven érdeklődni saját nemük és a másik nem iránt, s már nemcsak testileg.

            A fiúk - ahogy jeleztem - ebben a korban még látványosan elválasztják a szexet a szerelemtől, de mindkettővel egyre többet foglalkoznak (főleg negatív élményeket gyűjtve), a lányok pedig inkább plátói szerelemnek hódolnak s reálisabb igényeik alapján  sok pozitív élményt is megélnek (bár szenvednek rendesen ők is).

            Hadd szólaljon meg belőlem a tanár is (vállalva a vitát): a koedukált iskola, de külön lány- és fiú-osztály híve vagyok. Tehát a szünetben, a folyóson, szakkörökben stb. legyenek együtt a fiatalok, de tanulni, órákra összezártan viselkedni azonos neműekkel hatékonyabb az oktatás és a nevelés szempontjából is. Kevésbé sérülnének így az érzékenyebb fiatalok.

Mondom az indokot: már ebben a korban megmutatkozik a női agy és a férfi agy fiziológiai eltérésének sok olyan következménye, amely nehezíti a tanítást, a tanulást és a pszichoszexuális fejlődést egyaránt. Azok a szülőtársaim, akiknek különböző nemű gyermekeik vannak, személyesen is  megtapasztalhatták, hogy a lányok sikeresebbek a humán tárgyakban és általában jobb a beszélőkéjük; gazdagabb, választékosabb a szókincsük, míg a fiúk általában nehézkesebbek, de hamarabb megértik az új anyagot, a lényeget, az összefüggéseket a reál tárgyak s a nyelvtan(ok) tanulása során.

Nehéz, de ki kell mondani azt is, hogy a fiúk általában később érnek, mint a lányok, akik ezt jól érzik és éreztetik is velük.  Jellemző például, hogy a diákszerelmek inkább az érettségihez közeledő osztályokban születnek; korábban a lányok felsőbb, a fiúk pedig alsóbb osztályba járó párt választanak maguknak.

Általában is tapasztalható, hogy a lányok nagy része ragaszkodik (harmincig kb.), hogy idősebb legyen legalább néhány évvel a partner (s ebben a fiúk is egyetértenek - lásd a korábban erről írtakat). Sok lány lényegesen idősebb férfivel szeret járni - ezt hívja a tao május-szeptember kapcsolatnak -, s van olyan lány és nem is kevés, akinek sok-sok évvel idősebb, apányi párja van; ez a taoban a május-december viszony. Ezekben az esetekben az első öt évben sérült általában az apával való kapcsolat (halál, válás, rideg, túlságosan kemény apa), s a tudattalanból ezt a deficitet pótlandó válnak a párválasztást irányítóvá a belső késztetések. (Figyelemre méltó az is, hogy az ezekben a kapcsolatokban élő férfiak többsége lányos apa - ahogy tehát a lány az apját "keresi" a lényegesen idősebb férfiben, úgy szereti "szabadon" a lánya "képét", "emlékét" a - párjához képest kifejezetten idős - férfi.)

Nem lennék korrekt, ha nem említeném meg, hogy a tao olyan május-szeptember, illetve -december kapcsolatok kölcsönös előnyéről részletesen is ír (ilyen igény esetén én is szívesen írok-beszélek róla), ahol a nő idősebb lényegesen  vagy nagyon. Nálunk ritkaságszámba mennek, de voltak és vannak s bizonyára lesznek is ilyen kapcsolatok, amelyekben az anya-fiú kötődés képeződik le.

            Visszatérve alaptémánkhoz: a kamaszkori szerelem kétarcú, mint maga a kamaszkor. "Örökké a tiéd" - írják egymásnak, s lehet, hogy még aznap "örökre" szakítanak, hogy aztán - esetleg órák múlva - kibéküljenek (ahogy mi tettük annak idején)... Nagyon intenzív élményeket élnek át, mindkét póluson, s bejárják a maguk vargabetűit. "Okos ember a más kárán tanul" - tartja a közmondás, de én, magamat is beleértve, még nem találkoztam ilyen szempontból okos emberrel: bizony, a maguk kárán tanulják meg ők is, mint mi is, hogy hány az óra, mester úr.

            Nagyon sokszor a korábban elkövetett nevelési hibáink ütnek vissza kamaszainkra (és ránk, meg másokra is): a határtalan szabadság felelőtlenséget szül (és nem kívánt terhességgel járhat), de ugyanide vezethet a túlzott beszabályozottság, a vas-szigor,  a merev tiltás is.

            Ebben a korban főleg azzal tudunk segíteni, ha fel-felidézzük a saját kamasz-korunkat, és felkínáljuk segítségünket gyermekünknek, feltétel és fenntartás nélkül. Megismétlem: feltétel és fenntartás nélkül el-, be- és vissza kell tudjuk fogadni serdülőnket, és nagyon fontos, hogy ő tudjon  erről. Arról nevezetesen, hogy bármit, akármit tett, ránk mindig, mindenben számíthat.

Ez a legkevesebb, amit tudnia kell. Ha lehet, ha nem romlott még vagy már el nagyon a kapcsolatunk, kínáljuk fel - de soha ne erőltessük - a nagy beszélgetéseket, vagy éppenséggel a néma átölelést, odabújást, és mindenféleképpen a "kínáló közelséget", és minél kevesebb kérdést tegyünk fel, főleg az elszámoltató, számon kérő jellegűekből.

            Folytatjuk, addig is: