Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Életveszélyes fogyasztószer! Vigyázzon!

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMEA) jelentései szerint a rimonabant nevű fogyókúrás gyógyszer (amely a dohányosoknak is segíthet leszokni a cigarettáról) alkalmazása nem ajánlatos depresszióban szenvedő betegeknél, ugyanis növelheti az öngyilkossági hajlamot.

A francia illetőségű gyógyszercég által gyártott szert 2006 júniusában engedélyezte az Európai Unió, mint testsúlycsökkentő gyógyszert. Klinikai vizsgálatok igazolták, hogy az rimonabant segíthet a pácienseknek testsúlyuknak akár tíz százalékát is leadni. Nemrég azonban az EMEA illetékesei levélben figyelmeztették az orvostársadalmat a gyógyszer mellékhatásairól, amelyek között pszichikai zavarodottság és depresszió is szerepel. Ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy a szer alkalmazása nem kívánatos olyan betegeknél, akik súlyos mentális problémákkal, például depresszióval küzdenek.

A mostani figyelmeztetés az EMEA emberi felhasználásra szánt gyógyszerekkel foglalkozó bizottságának (CHMP) köszönhető, amelynek munkatársai az engedélyeztetés pillanatától figyelemmel követték a szer hatásait. Bár a CHMP szerint a szer jótékony hatása miatt még így is megéri az alkalmazásával járó kockázatot, azonban a gyógyszer semmiképp sem ajánlható súlyos depresszióban szenvedő betegeknek. Akkor is meg kell szakítani a kezelést, ha a páciensnél a gyógyszer alkalmazása közben alakul ki a depresszió. A CHMP jelentését elküldte az Európai Bizottságnak, ahol majd végső döntés születik a szer jövőjét illetően.

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) múlt hónapban kiadott nyilatkozata szerint a gyártó cég nem tudta igazolni, hogy a rimonabant biztonságos, így nem hagyta jóvá annak az Egyesült Államokban való használatát. A brit Daily Mail című lapban megjelent cikk szerint az FDA azért nem engedélyezte a készítmény forgalmazását, mert a rimonabant kipróbálási vizsgálataiba bevont páciensek közül ketten öngyilkosságot készültek elkövetni a szer hatására. Egy másik beteg még a lányát is megpróbálta megölni.

A rimonabant-ot elsősorban igen magastesttömeg-indexű betegeknél (nagyobb mint 30) alkalmazzák megfelelő diétás program mellett. Sok olyan páciens is szedi azonban a szert, akik csak túlsúlyosak, illetve olyanok, akiknél valamilyen okból fennállt a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának veszélye.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.