Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elhunyt Szegedi Molnár Géza

Senki sem tudta annyira utánozni Honthy Hannát, mint Ő. Irónikus humorával még a tolókocsiban ülve is megnevettette a közönséget. Szegedi Molnár Géza 68 éves volt.

1985. december 27-én Bécsben a schwechati repülőtéren 3 állig felfegyverzett terrorista megtámadta az izraeli légitársaság gépére várakozó utasokat, köztük 6 magyart. A támadók néhány másodperc alatt több kézigránátot dobtak a tömegbe, és több mint ezer lövést adtak le rájuk. A támadásban megsérült Kibédi Ervin színművész, Kapus György, a Malév akkori kirendeltségének vezetője és Szegedi Molnár Géza színész, akit a gerincén érte egy lövés, ami miatt deréktól lefelé örökre lebénult.  

"Azt hittem, hogy a Kibédi Ervin halt meg. Ott feküdt! Felborították az asztalokat fedezéket keresve mögötte. És ő halálsápadtan feküdt, csukott szemmel. És akkor a Szegedi megmozdult és megpróbált felállni. És azt mondta: a hátamat lőtték meg, és nem érzem a lábamat" - emlékezett vissza Kapus György, a Malév volt kirendeltség-vezetője.

Egész Európát megdöbbentette a véres esemény, amely akkor sok halálos áldozatot is követelt. Művészeink éppen egy izraeli vendégszereplésre indultak volna.

Szegedi Molnár Géza akkor túlélte, de egy életre tolókocsiba kényszerült.

Nem adta fel. A rajongók szeretete újra színpadra hívta, ez volt az élete. Nagy hangterjedelmű, Honthy Hannát is remekül parodizáló hangját sokan szerették, irónikus humorán jókat derültek.

"Hívtak, jöttem" című műsorában sanzonokkal, ismert dalokkal szórakoztatta tovább a közönséget, - tolókocsiban - de már nem a kacagtató könnyedtség, mint inkább a szívhez szóló önvallomások szóltak a Vidám Színpad nézőihez. Az 1968-as "Ki mit tud" óta cserélte fel eredeti foglalkozását a színészire, előadóművészire. Nekünk úgy tűnt, jól tette...

Paródia és sanzonkazetták, televíziós és színházi műsorok, és egy 1988-ban megjelent önéletrajzi regénye a "Nekem már lőttek" mesél édes-keserűen, teli szívvel életéről.

Amikor a tragédia után kórházba vitték, egy interjúban ezt üzente a rajongóknak haza:

"Van valami jó! Nem hittem volna, hogy ennyire szeretnek!"

Valóban szerettük.

Tegnap este 68 éves korában, hosszú betegség után elhunyt.

                                   


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.