Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elképesztő! Két egészséges mellet amputáltak

Egy Westchester-i központú egészségügyi laboratórium hibájából az orvosok félrediagnosztizáltak egy Long Island-i nőt, és dupla masztektómiát végeztek rajta, mert a vizsgálatok alapján azt hitték, mellrákja van. A nő nemrég beperelte a laboratóriumot.

Az asszony ügyvédei és az Egészségügyi Minisztérium képviselői szerint a 35 éves Darrie Easont a CBLPath nevű patológiai intézet hibájából kezelték félre. A Ms. Eason tesztjeit végző szakértő később bevallotta: van, hogy egyszerre sok mintán kell dolgoznia, és ilyenkor nem mindig nézi meg figyelmesen, melyik pácienshez melyik minta tartozik. Innen adódhatott a mostani végzetes hiba is.

"A cég megfigyelői szerint nem történt belső hiba, ezért nem is idézték be őket a bíróságra" - tájékoztatott Claire Pospisil, az Egészségügyi Minisztérium szóvivője.

"Ez egyszerűen elképesztő" - nyilatkozta felháborodottan James Baydar, Ms. Eason egyik képviselője - "Hibát követtek el, ez teljesen nyilvánvaló, és valakinek a hibájából most egy asszony fizikailag és lelkileg is sérülten lesz kénytelen leélni az életét."

Ms. Eason a Mineola-i Legfelsőbb Bírósághoz fordult az ügyben. Úgy döntött, orvosait nem perli, hiszen ők is a hibás teszteredmények alapján dolgoztak.

A CBLPath igazgatója, William Curtis eddig még nem nyilatkozott az ügyben. A cég vezetője levélben tájékoztatta a nyilvánosságot az álláspontjukról: "Először is szeretném, ha tudnák, hogy mélységesen együtt érzünk Ms. Easonnel és családjával mindazért, amiért az utóbbi időben keresztül mentek. A folyamatban lévő eljárás miatt nem közölhetünk információkat az üggyel kapcsolatban, de továbbra is arra törekszünk, hogy klienseinknek a legmagasabb szintű orvosi ellátást nyújtsuk."

Ms. Easont lobuláris (a mell tejmirigyeiből kiinduló) karcinómával diagnosztizálták, majd 2006 májusában meg is műtötték a Long Beach Memorial Kórházban. 10 nappal a műtét után azonban visszahívták további vizsgálatokra, ugyanis az eltávolított szövetekben nem találtak rákos sejteket. Vértesztek és DNS-vizsgálatok után nyilvánvalóvá vált, hogy az asszonynak nem volt rákja, és két teljesen egészséges mellét vágták le.

Nincs arra vonatkozó adat, hogy évente hány ehhez hasonló eset történik, egészségügyi szakértők szerint azonban szerencsére ritka az ilyen mértékű figyelmetlenség.

"Remek orvosaink és nővéreink vannak, de sajnos ők is csak emberek" - nyilatkozta Jim Conway egészségügyi szakértő - "Ezért el kell fogadnunk, hogy néha hibáznak. A mi feladatunk az, hogy olyan munkarendszert állítsunk fel, ahol az ehhez hasonló hibák kiszűrhetővé válnak."

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.