Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elmozdulás - Munkáskultúra és életmódreform

Új helyszíneken jelentkezik idén a Body Moving táncnépszerűsítő programsorozat Tánc Mindenkinek! elnevezésű programja: Budapesten a Kassák Múzeum udvarán, vidéken pedig Agárdon, a Velencei-tó partján.

A 2009-ben útjára indított táncnépszerűsítő sorozat Tánc Mindenkinek! elnevezésű programjait augusztus 5-én, 19-én és 26-án Budapesten rendezik meg, 25-én pedig Agárdon várják a táncolni vágyókat.

A Kassák Múzeum az Életmód és társadalmi mozgalmak a modernitásban címmel indított kiállítássorozatot, a Tánc Mindenkinek! idei programjait ehhez kapcsolódva rendezik meg. A kiállítássorozat első része Elmozdulás - Munkáskultúra és életmódreform a Madzsar-iskolában címmel június 23. és szeptember 30. között látható.

A kiállítás Madzsar Józsefné Jászi Alice (1877-1935) budapesti mozdulatművészeti iskoláját mutatja be. Ehhez kapcsolódóan az augusztusi Tánc Mindenkinek! programon Fenyves Márk és Pálosi István mozdulatművészek segítségével a program látogatói kipróbálhatják a műfaj filozófiájára épülő fátylas és korongos táncot, valamint a mozdulatművészet mai formáját.

A korábbi évekhez hasonlóan most is minden nap bemelegítő órával indul a program. Az érdeklődők bepillanthatnak az amerikai Lester Horton által kidolgozott technika alapjaiba, részt vehetnek az astanga jógán és a Release-órán.

A mozdulatművészeti blokk után a magyarországi kortárs tánc képviselőitől tanulhatnak a résztvevők, Ladjánszki Márta, Gál Eszter, Grecsó Zoltán, Berger Gyula, Bakó Gábor és Máthé Gabriella óráján.

A befelé figyelő kreatív improvizáció után a figyelem kifelé, a térre és a partnerekre irányul, minden nap egy-egy lendületesebb, akár az esti bulira is ráhangoló órával zárul; a Bollywood-dance órával, amely a klasszikus indiai templomi táncok és a modern nyugati táncok ötvözete, vagy a tempós hiphoppal, amely a második napon lelassítva tanulható.

Augusztus 25-én a program egy napra leköltözik Agárdra, hogy csatlakozzon a Gödör Kemping összművészeti kulturális fesztiválhoz. A Gödör Klub idén első alkalommal rendez kempinget a Velencei-tó partján. A Tánc Mindenkinek! mellett zenei, színházi és cirkusz programokon vehetnek részt az érdeklődők.

A program Budapesten ingyenes, Agárdon pedig a Gödör Kemping belépőjével látogatható. Az órák előképzettség nélkül is kipróbálhatóak. Bővebb információ a programokról a http://bodymoving.freeblog.hu címen érhető el.


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.