Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Élsportolók és világsztárok hétvégéje

Ismét világsztárok látogattak a KIOSK Budapest étterembe, ahol igazi Forma-1 lázban telt a hétvége. Lewis Hamilton már csütörtökön tiszteletét tette egy jótékonysági eseményen. A hétvégén pedig élőben követhették figyelemmel az érdeklődők a futamokat, valamint Nico Rosberg autóversenyzővel és ismert hazai élsportolókkal is találkozhattak a helyszínen.

Lewis Hamilton

A hétvégi rendezvényen a vendégek óriáskivetítőn követhették az eseményeket, és élsportolókkal együtt szurkolhattak kedvenceiknek. Szombat délután a Mercedes-Benz Világszínvonal Magyarországról elnevezésű program keretein belül olyan támogatott sportszövetségek sportolói is feltűntek a népszerű budapesti találkozóhelyen, mint Kárász Anna, Imre Géza és Lékai Máté.

Kárász Anna

A női kajak-kenu válogatott csinos szőkesége elmondása szerint imád enni, persze kerüli a könnyen felszívódó szénhidrátokat, a cukrot, a fehér kenyeret. Kárász Anna nem él szigorú diétán, és figyel arra, hogy ne vonjon meg magától mindent.

Kammerer Zoltán háromszoros olimpiaibajnok kajakozóról kiderült, nagyon szereti a hasát, és felkészülési időszakban sem kell nagy önmegtartóztatást gyakorolnia.

Kammerer Zoltán

„Imádok és tudok is enni, és szerencsére nincs gondom a kalóriák ledolgozásával. Rajongok a házias kosztért, egy töltött paprika, vagy egy grízgaluska leves - ahogy a nagymamám készíti - mindig le tud venni a lábamról, de egészségesebb ételeket is szívesen fogyasztok. A legjobban viszont az édességeket szeretem, a tiramisut és a mákos gubát, de egy jó steaknek sem tudok soha ellenállni” – vallotta be Kammerer, aki jelenleg a hatodik olimpiájára készül.

„Októberben kezdődnek a vízi edzések, így a szeptember még a pihenésé lesz. Ilyenkor a legnagyobb öröm, hogy otthon aludhatok a saját ágyamban. Teljesen hétköznapi dolgokat csinálok, például reggel felkelek, a gyereket iskolába, majd fociedzésre viszem. A pálya mellett ülök 3 és fél órát, este pedig hazamegyünk” – árulta el a kajakozó.

Nagy László, kislánya és Lékai Máté

Szezon előtti pihenését tölti Nagy László kézilabdázó is, aki élőben már többször is láthatta a Forma-1 nagyágyúit, többek között Spanyolországban is. A gasztronómiai élvezetek tőle sem állnak távol: rajong az indiai konyháért, de egy-egy klasszikus magyar fogással is le lehet venni a lábáról.

A Forma-1 hétvégét megelőzően Lewis Hamilton látogatott az étterembe: a világhírű autóversenyző a Mercedes jótékonysági licitjén még saját bőrdzsekijét is licitre bocsátotta, ráadásul nem először járt a KIOSK-ban, hiszen már tavaly is vendégül látta az étterem tulajdonosa. A szombati sztárdömpinget Nico Rosberg zárta, de a sportolók mellett a holland sztár dj, Fedde Le Grand is belekóstolt a gulyásába.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.