A szülők példája a legtöbb esetben nem kimondottan elrettentő. Sokan az után lépnek ki az ominózus szent kötelékből, hogy a gyereket felnevelték. Ezzel megszűnik a gyenge lábakon álló párkapcsolat egyetlen kohéziós elemének kényszerítő ereje, és új pár után néznek. A mai ötvenesek generációjában nem ritka, hogy valaki élete során többször találja meg az Igazit, és ezt a modellt látva nőnek fel egyre többen.

A gyerek töménytelen kapcsolatot végigzongorázva 25 éves kora után megállapodik valaki mellett, de a "kiválasztott" személye némileg esetleges fényben tűnik fel. Ha eljön az a kor, amikor már gyerekben, családban kell gondolkodni (ma ez 25-30 éves korig tolódott ki), ösztönei lecsapnak valakire, akivel családot alapíthat. Egyszóval 25 alatt még nem dívik megtalálni az Igazit, 25 felett viszont már muszáj.

Nem akarok pesszimista jóslatokba bocsátkozni, de tény, hogy a holtomiglan-holtodiglan felfogás manapság egyre gyengébb lábakon áll. A több évszázados hagyomány átértékelődése túlságosan friss jelenség ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni a következő évtizedek családjaira vonatkozóan. Egy azonban biztos: a házasság intézménye ingoványos talajra tévedt.