A Duna Televízió nézői pár hét leforgása alatt közel 289 millió forintot ajánlottak fel a hazai árvízkárosultak javára a közszolgálati adó adományvonalán keresztül. A Nemzet Televíziója által - direkt erre a célra - elkülönített számlaszámokra június 28-áig 304 millió forintot utaltak át az adományozók. Ez azt jelenti: még annál is nagyobb pénzösszeg érkezett a folyószámlákra, mint amennyit a Duna Televízió nézői június 4-e óta felajánlottak a nemes cél érdekében.
A Duna Televízió által meghirdetett felhívás eredményessége ismét ékes példa arra: az igazán nagy bajban összefog a világ magyarsága. A felajánlások öt kontinensről érkeztek a csatorna adományvonalára.
A Nemzet Televíziója az adományozást közjegyző jelenlétében dokumentálni fogja, így a széles nyilvánosság bevonása mellett nézőink is részletesen nyomon követhetik majd, milyen célokra fordítjuk a befolyt összeget.
A felajánlásokat és az adományokat továbbra is várjuk, az ehhez szükséges információk megtalálhatóak honalunkon (www.dunatv.hu/arviz), valamint a DunaText 500. oldalán.
ÉLET-MÓD
Eredményes adománygyűjtés
A Duna Televízió által meghirdetett felhívás eredményessége ismét ékes példa arra: az igazán nagy bajban összefog a világ magyarsága. A felajánlások öt kontinensről érkeztek a csatorna adományvonalára.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel
A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN
Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?
A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?
Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban
Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?
Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban
Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója
Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket
Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában
Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.