Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Érkezik az Exatlon

Hamarosan vadonatúj, egzotikus környezetben forgatott sport reality érkezik a TV2 képernyőjére. Az eredetileg török formátum, az Exatlon már várja a mindenre elszánt sportemberek jelentkezését, akik nem rettennek meg az extrém fizikai kihívásoktól, és képesek rá, hogy a teljesítőképességük határait feszegessék. 

A formátum számos országban nagy sikert aratott, Brazília, Mexikó, Kolumbia, Románia és az Egyesült Államok után most Magyarországon indul hódító útjára. A Dominikai Köztársaságban forgatott műsorban két csapat versenyez egymás ellen: civil játékosok csapnak össze sportos hírességekkel, akik lehetnek olimpikonok, jelenlegi és egykori sportemberek, vagy éppen kiemelkedően sportos celebek.

Exatlon, Kép: TV2

Mindannyian csak alapos orvosi vizsgálat és állapotfelmérés után utazhatnak el életük – vélhetően – legnagyobb kalandjára. A játékosok egyéni teljesítményei nagyban befolyásolják a csapatuk eredményét, így közös érdek, hogy mindenki a legjobb formáját nyújtsa a versenyben. A szabadtéri akadálypályák nem várt kihívások elé állítják a szereplőket, akiknek a fizikai erőnlét mellett szükségük lesz a maximális koncentrációra, pszichés felkészültségre is. Az Exatlon Bajnokára a küzdelem végén többmilliós nyeremény vár.

- Az elmúlt években a formátum-vásárokon egyre több jól kitalált, és már megvalósított sport tartalmú szórakoztató műsorral találkoztunk, így figyeltünk fel az Exatlonra is. A műsor egy egzotikus kaland reality és egy sportvetélkedő ötvözete, extra csavarként a civilek hírességekkel csapnak össze az akadálypályákon – nyilatkozta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

Jelentkezni ezen a linken lehet.

Anyu és a Miért-korszak
2 és 3 éves koruk között a gyerekek rengeteget változnak. A mozgásuk sokat ügyesedik, egyre több szót ismernek, beszédük egyre választékosabb. Megjelenik a dolgok működése iránti kíváncsiság, a Miért? korszak sajátossága, hogy csak úgy záporoznak felénk a világ dolgaival kapcsolatos kérdéseik. Az egymás mellett játszást egyre inkább felváltja az egymással játszás, a barátkozás. Képzeletük és kreativitásuk szárnyal, s ez egyértelműen megjelenik a játékaikban is. Tehát jó, ha van mindig a tarsolyunkban néhány játékötlet a borús, esős őszi és a közelgő hideg téli nappalokra. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője ebben nyújt segítséget.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.