Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Értekezés a nemi szerepekről

A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról érkeztek. Most együtt élünk a Föld nevű bolygón. Kezdetben nem volt semmi gond. Nemi szerepeink ösztönösen vezéreltek voltak: a férfiak halásztak, vadásztak, a nők gyűjtögettek, őrizték a tüzet és gyermekeket neveltek. Mára kifordult a sarkából a világ. Összezavarodtunk. Egyes tanulmányok azzal riogatnak 2121-re kihalnak a férfiak, mert a felelős 'Y' elsorvad. Hogy is van ez? Az erős nő attól erős, hogy éjt nappallá téve dolgozik, a férfi pedig attól érzékeny, hogy süt, főz, mosogat? Kiütéssel győzünk a férfiak felett? Nem, legalábbis nem szabadna, hogy így legyen.

A változásért sok mindent okolhatunk: a politikát, a gazdaságot, konkrétan a férfiakat, mert régen ők mozgatták kizárólag ezeket a területeket is. Kiharcoltuk a választójogot és választhatóságot, társadalmi szempontból egyenlőek lettünk a férfiakkal. A folyamatnak azonban ez csak az első állomása volt. Elfelejtettünk egy nagyon fontos dolgot. A női öntudat nem egyenlő azzal, hogy harcolunk saját társadalmi pozíciónkért. A női öntudat azoknak a nőknek a sajátja, akik harcolnak saját családjukért. Ennek ma elengedhetetlen feltétele, hogy anyagilag is hozzájáruljunk annak biztonságáért, de a legfőbb feladat, hogy az érzelmi hátteret tudjuk biztosítani. A nagy hajrában, hogy szellemiekben elfogadjanak, óhatatlan is hátul hagytuk a legfontosabbat: nőnek maradni.

Ha kicsit is belegondolunk, mi végre a Nő, rájövünk, mindig is rendkívül hangsúlyos szerepünk volt a történelemben, a társadalomban. Ha elaludt volna a barlangban a tűz, elődeink megfagytak volna, vagy éhen halnak. Ha nem öntöttünk volna szurkot a törökre, és nem tápláljuk katonáinkat, háborúkat vesztettünk volna.  Ha nincs Sissi, az osztrák udvar talán sohasem írja alá a kiegyezést. Nevezhetjük ezt találgatásoknak is, de a tények azt igazolják: a sikeres férfiak mögött fegyelmezett, női mivoltukban erős nők állnak. Mert így lettünk programozva: egymás tökéletes kiegészítői vagyunk. Kényes egyensúly ez, melyet manapság minden külső benyomás igyekszik porrá zúzni. Tombol a szingli-kultúra, könyvespolcok roskadoznak a 'hogyan éljünk férfiak nélkül' életmódról, mert valóban, megváltoztak a férfiak is. Ezt azonban az egyensúly felborulása okozta. A természet ugyanis mindig küzd a harmónia fenntartásáért. Az utóbbi időben, a Vízöntő-kor hatása miatt fokozottan előtérbe kerültek a férfias, Jang energiák. Míg a nők munkát vállaltak, addig a férfiak egyre emocionálisabbá váltak. Kényszerű helyzet ez, hiszen a nők előretörése szükségképp együtt jár a férfiak háttérbe szorulásával.

Az ezoterikusok szerint eredendően a férfi a Nap, a nő pedig a Hold egy kapcsolatban. Míg a Nap a tetterő, az egó, és a vezető bolygója, addig a Hold a kiegyenlítő, támogató és a túlcsorduló érzelmek égi jegye. Az Univerzum akkor működik tökéletesen, ha a Nap körül keringenek a Holdak, és nem fordítva. Ahhoz, hogy működjék egy kapcsolat tudatosan kell Nappá, illetve Holddá válni. A férfiaknak értelmi, a nőknek érzelmi vezetőkké kell alakulniuk. E nélkül beláthatatlan következmények felé sodródunk, új kapcsolódási formák alakulnak ki, melynek már napjainkban is nyomai vannak: növekszik a homoszexuálisok száma, egyre több sérült ember születik, sőt a szexuális problémák is ennek a tudatalatti változásnak a nyomán születnek.

Genetikailag kódolva vagyunk. Éljünk is eszerint!

Mester Viktória


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.